Amikor 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött a főváros, eredetileg még tíz kerülettel rendelkezett, az idők során azonban, részint a kerületi átrendezések miatt, részint a városhatárok kitolódása miatt ma már ez a szám huszonháromra rúg.
Budapest közlekedési hálózata mára a város minden pontját összeköti, az erre való törekvés már a 19. században is jelen volt.
Ugye, hogy neked is összefutott a nyál a szádban? A kedvenc elnevezésem a töki pompos, szóval engedjétek meg, hogy a...
Fővárosunk Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesülésével jött létre. De mit is jelentenek a Pest és Buda szavak?
Pénteken jelent meg az a kormányrendelet, amelynek értelmében számos budapesti és vidéki épület kaphatja vissza a világháború következtében eltűnt tetődíszeit és kupoláit.
Sorozatunkban olyan reggeliző helyeket mutatunk be, ahol szép környezetben, finom falatokkal indíthatjuk a napot.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de most, hogy egyre hűvösebb kint az időjárás, sokkal szívesebben adom meg a módját...
Budapesten a 20. század fordulóján már 500 kávéház volt, ezekből a legtöbb a körutak, az Andrássy út és a Rákóczi út környékén volt található.
Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámájának előadásával nyílt meg 1837 augusztusában Pest első állandó, magyar nyelvű színháza az Astorián – avagy ilyen volt a Pesti Magyar Színház.
Elengedhetetlen, hogy részvételiségen keresztül az emberek egyéni és közösségi igényei, véleményei és meglátásai szerves részét képezzék az okos városok tervezésének.
A Budapest Unseen fotósorozat új, szokatlan, ugyanakkor rendkívül érdekes módon mutatja be a várost, és az épületek közt foltokban megjelenő növényzetet.












