Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámájának előadásával nyílt meg 1837 augusztusában Pest első állandó, magyar nyelvű színháza az Astorián – avagy ilyen volt a Pesti Magyar Színház, vagyis a későbbi Nemzeti Színház első időszaka.
A 18. századi Magyarországon, majd pedig a reformkorban a színház és a színjátszás igen nagy jelentőségre tett szert, hiszen kulturális mivolta mellett a magyar irodalom és nyelv, valamint bizonyos politikai törekvések színterévé is vált.
Az országban elsőként Kolozsváron 1792-ben jött létre magyar színházi társulat, ezt követte Miskolc és Balatonfüred. Állandó épület nélküli színitársulatok persze léteztek – az akkor még különálló -– Budán és Pesten is, melyek főként egyetemi diákokból verbuválódtak. A budai Várszínházhoz köthető az első, színpadról hivatásos magyar színészek által előadott magyar nyelvű előadás 1790-ből, itt aztán a magyarok mellett egyre gyakrabban szerepeltek német társulatok is, főként a város nagyszámú német lakossága miatt. Mindenközben Pesten az ország negyedik, kizárólagosan magyar játéknyelvű kőszínházának megépülésére 1837-ig várni kellett.
Gróf Széchenyi István 1832-ben A magyar játékszínről című röpiratában fogalmazta meg gondolatait egy állandó színház létrehozásáról a későbbi Magyar Tudományos Akadémia székházánál, de rajta kívül mások is nyilvánosságra hozták terveiket a színházépítéssel kapcsolatban – csak épp más-más fennhatóságban és helyszínben gondolkodva. A kor nagyjai közül sokan a színház ügye mellé álltak – például Katona József vagy Kölcsey Ferenc.
Végül az építkezés anyagi hátterét az ügyet kézbevevő Földváry Gábor, Pest vármegye alispánja és a megye közönsége teremtette meg, ami így el is kezdődhetett a Grassalkovich Antal herceg által adományozott telken, a Múzeum körút és a mai Rákóczi út sarkán.
A klasszicista stílusú épületet Telepy György átalakított terve alapján Zitterbath Mátyás építtette.
A színház első igazgatója az a költő és kritikus Bajza József volt, akinek nevét egykori lakóhelyének utcája viseli Budapesten.
Az 1840. évi országgyűlésen úgy határoztak, hogy az intézmény kerüljön ki a vármegye igazgatása alól, így az országos fenntartásúvá vált, nevét pedig Nemzeti Színházra módosították.
A színház kezdettől fogva nagy sikernek örvendett a fővárosban. A prózai darabok – például a Hamlet, Liliomfi, Bánk bán, Sevillai borbély, Rómeó és Júlia és A kaméliás hölgy – mellett az opera is helyet kapott a színházban, így volt ez egészen az Operaház 1884 szeptemberi megnyitásáig, amikor is ezt a műfajt elköltöztették a Nemzetiből.
A magyar színészet hőskorában olyan színészek játszottak itt, mint Blaha Lujza, Fedák Sári, Vízváry Mariska, Ódry Árpád, Kürthy György vagy Újházi Ede.
Podmaniczky Frigyes 1875 és 1885 közötti igazgatói (intendánsi) éveit a színház egyik fénykorának tartották, melyhez például a műfajok szétválasztása – többek között a népszínművek átadása a Népszínház társulatának és az operaelőadások a frissen megnyílt Operaházba való költöztetése – és a színház épületének korszerűsítése is kapcsolódott. Ekkor bővítették ki színészlakásokkal, műhelyekkel, ekkor kapott egy új emeletet is, és ezekben az években mellette működött Színitanodája is.
1883-ban villanyvilágítással látták el, az ezt követő bő harminc évben azonban annyira leromlott az állapota, hogy 1908-ban bezárt, öt évvel később pedig lebontásra ítélték.
A Nemzeti társulata pedig ekkor kezdte meg kényszerű költözéseinek sorát.
Borítókép: Rákóczi (Kerepesi) út 3., Nemzeti Színház. A felvétel 1892 után készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.063