Könyörtelen a választás szerelem és szabadság között
A Régmúlt napok fénye első regény. Rendhagyó utat bejáró első regény, ahogy a szerzője, Kiss Nikoletta is. Kiss Nikoletta hatévesen került Kelet-Berlinbe és néhány kitérő után Bécsben telepedett le a családjával. Közgazdasági tanulmányok és pénzügyi tanácsadóként végzett munkája mellett mindig is érdekelte az irodalom, bár sokáig háttérbe szorult az életében, mígnem úgy döntött, végre megírja a történetet, amely foglalkoztatja; a magyar történelem egyik kevéssé kibeszélt időszakába, a második világháború utáni évtizedbe, az ’50-es évek viszontagságaiba, a kitelepítések korába helyezi szereplőit és a múltban és jelenben zajló események egymás mellé rendelésével mutatja be sorsfordító döntési helyzeteiket. A regény tavaly ősszel debütált Németországban, majd olaszul is megjelent. Idén szeptemberben – Blaschtik Éva fordításának köszönhetően – „hazaérkezik” a magyar olvasókhoz.
„1978-ban születtem Budapesten. Szüleim kiküldetése révén költöztünk 1984-ben négy évre Kelet-Berlinbe, így az NDK-ban kezdtem az általános iskolát. A négy évből, öt, hat, aztán 15 év lett, mire szüleim visszaköltöztek Budapestre. Én addigra már a berlini Humboldt Egyetemen közgazdaságtant tanultam, ott is ismerkedtem meg (német) férjemmel, így Berlinben maradtam. Német oktatásom, német „szocializációm” ellenére szüleim mindig is magyarnak neveltek. Nagyon hálás vagyok apukámnak azért, hogy megismertette velem a magyar történelmet és az irodalmat, hiszen ez tesz igazán magyarrá. Na és persze a Balatonon töltött nyaraim az unokatesókkal a nagyinál. Jól beszéltem magyarul, de persze a szüleim nyelvén. Rosszulesett, ha valaki hallani vélte az akcentusomat, mert persze kint élek. A kint sohasem lehet bent.
A közgazdaságtan mellett a német irodalom szakra is beiratkoztam a Humboldt-on, az irodalom volt a szenvedélyem, de soha nem gondoltam, hogy elég tehetséges lennék és az irodalommal „vinném valamire”.
2002 és 2016 között Berlinben, Kölnben, Bostonban és Sydneyben dolgoztam tanácsadóként. 2016-ban a férjem kapott egy állást Bécsben, ez számunkra a tökeletes közép Berlin és Budapest között, ahol szüleink élnek. Ilyen közel (nem csak földrajzi értelemben) nem éreztem még magam Magyarországhoz.”
A regény
Budapest, 1949
A fiatal és ambiciózus Bárdossy Rebekának döntenie kell, hogy a tehetséges, ám nincstelen festő szerelmét viszonozza, vagy a tehetős és jó kapcsolatokkal bíró Breitner professzor udvarlását fogadja el. Gondtalan életére azonban nemcsak ez az érzelmi dilemma vet árnyat, hanem az egyre fokozódó Rákosi-diktatúra is… Vajon képes lemondani az álmairól, és helytállni a történelem viharai közepette?
Berlin, 2017
A fiatal és sikeres galériatulajdonos Anna megtudja, hogy gyermeket vár. Nehéz döntés előtt áll, s ráadásul egy titokzatos férfi is felkeresi berlini galériájában. Az ügyvéd a nagyanyja, Bárdossy Rebeka negyvenes évek végén készült portréját nyújtja át neki. A festmény eredetét kutatva Anna régmúlt idők családi titkainak ered nyomába, hogy utazásának végén nem várt kérdésekre is választ kapjon.
Kiss Nikoletta regényében Budapest, Berlin és Bécs, illetve a 20. századi európai történelem kulisszái között elevenedik meg egy család három generációjának élete és egy különleges szerelem története.
A Régmúlt napok fénye egyik cselekményszála tehát az 1950-es évek Magyarországán játszódik. Középpontban Rebeka és István szerelmi története áll. Kiss Nikoletta néhány évvel ezelőtt személyes beszámolókat olvasott a kitelepítésről, ezek a történetek keltették fel az érdeklődését a korszak és az 1956-os események iránt. Az 1956-os forradalomról saját családjában sem beszéltek nyíltan, erről így ír: „Nagypapám ’56-ban kiskatonaként, fegyverrel a kezében az ellenforradalmat segített leverni. Legjobb barátja (későbbi keresztapám) azokhoz a katonákhoz tartozott, akik a fegyvertárakat nyitották meg a felkelőknek. A két férfi egy életen át jó barát maradt, de a családban soha nem beszéltünk arról, hogy mi is történt ezekben a napokban. Nem lehet ilyesmiről beszélni.
Egy ilyen tragikus esemény egy ország, egy ember életében – ezt megtanultam – sohasem lehet fekete vagy fehér, csak szürke árnyalatok léteznek. A forradalom minden egyént emberileg és erkölcsileg próbára tett. Voltak hősök és antihősök, ellenségei és védői a kommunista eszmének és valóságának. És volt a tömeg, az emberek vállukon a fegyverrel, akiket a tömeg dinamikája magával ragadott. Ez irodalmilag is érdekelt.”
A könyv másik szála a jelenkori Berlinbe viszi az olvasót. Kiss Nikoletta német kiadója javaslatára írta meg a regény ezen részét, így fogalmazva meg, hogy milyen vonatkozása, jelentősége lehet az ’50-es évek magyarországi eseményeinek a mai német olvasó számára. A szerző szerint ez a kapocs, voltaképpen a regény központi témája, nem más, mint az értelmes és boldog élet lehetőségének keresése.
Az elsőkötetes Kiss Nikoletta, aki izgatottan várja könyve magyarországi fogadtatását, amikor a példaképeiről kérdezik, azt válaszolja: „…például Mora Terézia, a nagyszerű fordító és világhírű írónő; Tóth Krisztina, akinek csodálom novellái érzelmes és borotvaéles megfigyeléseit; vagy Kiss Noémi, aki a csendes, hétköznapi tragédiákat olyan nyelven írja le, hogy libabőrös leszek. De valójában a példaképem minden egyes elolvasott könyv, ami megrendített. Próbálok a szövegekből tanulni, tudatosan olvasok, figyelek a szöveg felépítésére, a választott perspektívára, a nyelv ritmusára és találó szóképekre. Minden könyv, amit elolvasok, segít továbbfejleszteni a saját írásomat”.
Részlet a regényből
„Néha az volt az érzése, a magyarok addig kedvesek hozzá, amíg ki nem nyitja a száját magyarul. Aki a nyelvüket beszéli, az nyilván közülük való. Mert ugyan ki venné magának a fáradságot, hogy megtanuljon egy olyan nyelvet, amit sehol a világon nem lehet használni? Az akcentusával azonban gyanakodó, kutakodó tekinteteket vont magára. Elkezdődött a tanakodás. Kivándorlók gyereke? Nyugaton nőtt föl? Így reagált ez a Karsay is. Mintha elárulta volna a hazáját.
Pedig épp Magyarországon érezte magát Anna a németnél is németebbnek. Az osztrák Michael értette meg vele, hogy is van ez. Michael maga is próbált megtanulni magyarul, de beletört a bicskája a szerinte különös nyelv millió kivételébe. „Különös”, mert jól megvan nyelvtani nemek nélkül, mert nincs megfelelője a német „haben” szóra, viszont alighanem több szitokszót használ nap mint nap, mint az összes többi nyelv együttvéve. Michael vezette be Annát Kertész Imre, Márai Sándor és Nádas Péter nagyszerűen lefordított műveibe. Anna azután elkezdte olvasni őket eredetiben, és egy olyan világot fedezett föl, amely addig rejtve volt előtte. A kulturális identitáshoz több kell, mint hogy beszélni tudjunk egy nyelvet, élni és szeretni kell az adott országban, mondta Michael rákacsintva Annára, „igazi” magyar feleségére. Pedig Annának nem voltak élő rokonai Magyarországon, még a nagyanyja is, akivel már évek óta nem volt kapcsolata, kivándorolt az USA-ba 1956-ban, most pedig Bécsben él.”
