Kezdj el gépelni, vagy nyomd meg az ESC gombot a kilépéshez

Királyok és szörnyek Magyarországon – ezeket a sorozatokat forgatták itthon

Fotó: Korda Filmpark, Etyek

A nyár folyamán számos hollywoodi hírességet lehetett kiszúrni Budapest utcáin, ugyanis hazánkban forgott a Dűne második része. De nemcsak ennek a szuperprodukciónak adott már helyszínt Magyarország, hanem számos más alkotásnak is. Az elmúlt két évtizedben itthon (is) forgatott jelentősebb külföldi filmekről már írtunk nektek korábban, most jöjjenek a sorozatok.

Vaják (Witcher)

Betöltéskor a YouTube adatokat kaphat és sütit tehet. Megnyitás: YouTube (új lapon nyílik)

Andrzej Sapkowski lengyel író 1990-ben adta ki első könyvét, mely A vaják címet viselte és öt elbeszélést tartalmazott. Később még számos regényt írt az általa teremtett fantasy-világról, melyben szörnyek és csodás lények, varázslók és vajákok (szörnyvadászok) élnek a középkori emberek mellett. A könyveket először számítógépes-játék formájában adaptálták, majd 2019 decemberében a Netflix felületén jelent meg a Vaják című sorozat, Henry Cavill főszereplésével. Mivel a regényfolyam világa is sok tekintetben a közép-európai mondakörből, mitológiából építkezik, így nem volt kérdés a produkció alkotói számára, hogy többek között hazánkban is forgassanak hozzá jeleneteket. Így esett, hogy főleg az első évadban pillanthattak meg ismerős helyszíneket a magyar nézők, például a városligeti Vajdahunyad várát, a szentendrei skanzen jellegzetes templomát, a tatai várat, a Gánti Bauxitföldtani Parkot, a tatabányai Szelim-barlangot, és még az egykori Egri csillagok-film díszletéül szolgáló vármásolatot is. Sőt, a részben magyar koprodukcióban készülő sorozatban több hazai színész is feltűnt, többek között Trokán Nóra és Haumann Máté.

Az elmeorvos (Alienist)

Betöltéskor a YouTube adatokat kaphat és sütit tehet. Megnyitás: YouTube (új lapon nyílik)

Ugyancsak regényen alapuló produkció Az elmeorvos is, mely 1896 New Yorkjában játszódik, ahol vérfagyasztó gyerekgyilkosságok tartják rettegésben a várost. A frissen megválasztott rendőrkapitány, Teddy Roosevelt Laszlo Kreizler (Daniel Brühl) pszichiátert és John Moore (Luke Evans) napilap illusztrátort kéri fel, hogy titokban járjanak utána az ügyeknek. A 2018-ban megjelent első évadhoz a stáb a 19. századi New Yorkká változtatta a fővárost. A Lónyay utcában, az Országgyűlési Könyvtárban, a Szabadság téren, a  Baross utcai Wenckheim palota/Szabó Ervin könyvtárnál is forgattak, és komplett utcák épültek fel az Origo filmstúdióban is a sorozathoz.

Árnyék és csont (Shadow and Bone)

Betöltéskor a YouTube adatokat kaphat és sütit tehet. Megnyitás: YouTube (új lapon nyílik)

Az első évad sikere után már a második etap forog az Árnyék és csont címet viselő, Netflix által gyártott fantasy-sorozatból, ismét csak Magyarországon. A Jessie Mei Li, Ben Barnes és Archie Renaux főszereplésével készült széria – nem meglepő módon – regényadaptáció, méghozzá a Grishaverzumnak hívott sorozatot dolgozza fel. Itt sincs hiány varázslatból és ármánykodásból, na meg magyar helyszínekből sem, a szentendrei skanzen ismét megjelenik, mellette pedig láthatjuk a Néprajzi Múzeum belsejét, a budai vár Oroszlános-udvarát, bejáratát és Déli rondelláját, és Óbuda főterét. Rengeteg kastély is szerepet kapott a sorozatban, például a gödöllői, a keszthelyi Festetics-kastélyt kívül-belül, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély, és a pósteleki Széchenyi-Wenckheim kastély is.

Holdlovag (Moon Knight)

Betöltéskor a YouTube adatokat kaphat és sütit tehet. Megnyitás: YouTube (új lapon nyílik)

A tavalyi évtől kezdve igencsak felpörgött a sorozatgyártás a korábban szinte kizárólag filmekre „szakosodott” Marvel stúdió háza táján. A Wandavízió, a Loki, a Sólyomszem és a Sólyom és a Tél Katonája után idén megérkezett a Holdlovag is, melyben a címszereplőt Oscar Isaac, ellenfelét Ethan Hawke alakítják. A múzeumi ajándékboltban dolgozó, visszahúzódó Steven Grant álmatlansággal küzd, és egyre-másra idegen helyeken ébred. Kiderül, hogy mintha személyiségzavarban szenvedne, hiszen van egy Marc Spector nevű alteregója, aki nem mellesleg zsoldos katona. A 2021 tavaszán Budapesten és környékén forgatott sorozat helyszínei között is számos ismerős utcasarok és tér bukkant fel, ilyen volt Szentendre főtere, mint egy osztrák vagy német kisváros részlete, a CGI-jal nagyobbra varázsolt Szépművészeti Múzeum, az Anker köz, mint londoni helyek.

A korona (The Crown)

Betöltéskor a YouTube adatokat kaphat és sütit tehet. Megnyitás: YouTube (új lapon nyílik)

A brit királyi család és II. Erzsébet (Claire Foy, Olivia Colman) fordulatos életének évtizedeiről szól a 2016-ban indult Korona, melynek utolsó előtti, ötödik évada most novemberben fog debütálni a Netflixen. A széria a királynő megkoronázásától kezdve mutatja be az uralkodását, férjével, húgával való viszonyát és azt, hogy hogyan igazgatta a szigetországot jobb és rosszabb időkben. Ugyan témájánál fogva elsősorban Nagy-Britanniában kell keresnünk a forgatási helyszíneket, a második évadban néhány képkocka erejéig egy magyar város is feltűnt – méghozzá Sopron. A hűség városa Darmstadtot alakította a történelmi drámasorozatban, ahová a sztori szerint a királyi család látogatott, miután a Windsor-ház néhány tagja (köztük Fülöp nővére és sógora) egy repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. A temetési jelenetre a kilencedik epizódban került sor, ahol a nézők láthatták a horogkeresztes zászlókkal feldíszített utcarészleteket.

Ugyan nem külső helyszíneken, de Magyarországon – főleg Etyeken – forgott a korábbi években a Borgiák című sorozat, Az utolsó királyság, és az Emerald City is.

Ide kattintva állítsd be, hogy a Google kereső elöl mutassa a BPhirek.hu-s találatokat. (új lapon nyílik)