Kezdj el gépelni, vagy nyomd meg az ESC gombot a kilépéshez

Közel 45 milliárd forintba kerülhet a Petőfi híd felújítása, megvan a nyertes tervező

Petőfi híd

Újabb fontos lépés történt a Petőfi híd felújításának előkészítésében: kiválasztották a beruházás tervezőjét, aki közel 428 millió forintért készítheti el az engedélyezési terveket. A több mint négy évtizede teljes körűen fel nem újított Duna-híd korszerűsítése akár 40–45 milliárd forintba is kerülhet, a tényleges munkálatok azonban legkorábban 2029-ben kezdődhetnek meg.

A Fővárosi Közgyűlés október 30-i ülésén lezárta a Petőfi híd felújításának tervezésére kiírt közbeszerzési eljárást. A BKK javaslatára a SPECIÁLTERV Kft.-t választották ki, amely bruttó 427,9 millió forintért vállalta a teljes körű felújításhoz szükséges engedélyezési tervek elkészítését és a hatósági engedélyek megszerzését. A tervezőnek a keretmegállapodás hatálybalépésétől számítva 350 napja lesz a feladat teljesítésére, így az engedélyezési szakasz várhatóan 2027 végére zárulhat le.

A következő lépésben a Fővárosi Önkormányzatnak arról kell döntenie, hogy a híd teljes körű felújítását valósítja meg, vagy a rendelkezésre álló pénzügyi források csak a legszükségesebb állagmegóvó beavatkozásokat teszik lehetővé. Kérdés, hogy a híd felújítása során rekonstruálják-e a korábban a hídfőnél álló világítótornyot, amelyről ebben a cikkünkben írtunk. A BKK korábbi becslése szerint a teljes rekonstrukció 40–45 milliárd forintba kerülhet, a végleges összeg azonban a részletes tervek elkészülte után válhat ismertté. Teljes felújítás esetén a kiviteli tervek kidolgozására további 310 nap, részleges beavatkozás esetén 270 nap áll majd rendelkezésre.

A Petőfi híd korszerűsítése régóta esedékes. Az 1933 és 1937 között épült átkelő utoljára 1979 és 1980 között esett át teljes körű felújításon, azóta csak részleges javításokat végeztek rajta. A BKK tájékoztatása szerint az acél- és vasbeton szerkezeteken jelentős korróziós károsodások figyelhetők meg, a szigetelési hibák miatt több helyen átázik a pályalemez, emellett a hídfősaruk, a járdák és a korlátok is felújításra vagy cserére szorulnak. A budapesti Duna-hidaknál általában 30–35 évente lenne indokolt a nagyfelújítás, ezt az időszakot a Petőfi híd már jelentősen túllépte.

A jelenlegi ütemezés szerint a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzést 2029 első felében írhatják ki, és megfelelő finanszírozás esetén még ugyanabban az évben megköthetik a kivitelezési szerződést. A tényleges munkakezdés időpontja egyelőre bizonytalan, mivel a beruházás műszaki tartalma és finanszírozása még nem dőlt el. A Petőfi híd felújítása a fővárosi hídrekonstrukciós program egyik kiemelt eleme, amelyet a tervek szerint később az Árpád híd korszerűsítése követhet.

Ide kattintva állítsd be, hogy a Google kereső elöl mutassa a BPhirek.hu-s találatokat. (új lapon nyílik)