Az Animatiqua stúdió Fortepan fotókat felhasználva keltette új életre Budapest egykori arcát. Olyan épületeket, hidakat és tereket digitalizáltak, amelyek ma már nem láthatóak ebben a formájukban.
A koncepció a stúdió alapítójától, Kondacs Andrástól származik, aki bár nem a fővárosban született, de Budapest szerelmese. Azt már régóta tudta, hogy mennyire megváltozott a város képe a II. világháború után, és amikor utánaolvasott ennek, akkor vált számára világossá, hogy az idők során mennyi szépség tűnt el Budapestről. Ekkor döntött a sorozat elkészítése mellett, melyhez Fortepan-fotókat használtak fel, és ezeket animálták meg a minél nagyobb átélhetőség kedvéért. – Olvasható a WeLoveBudapesten.
Az első részben többek között a Duna-korzón, az Erzsébet hídnál, a Honvéd Főparancsnokság hamarosan megújuló Dísz téri épületénél, a Grand Hotel Hungária épületénél, és a Kálvin tér központi szökőkútjánál járunk:
A hosszabbra sikerült második rész mégtöbb letűnt városképi elemet hoz vissza, ilyen például a dunai óriás, az Elevátor-ház, a városligeti Regnum Marianum templom, a budai bérpaloták vagy például az Incselkedő gyerekek kútja a Tabánban:
Az Animatique stúdió a harmadik résznél igazán odatette magát, az 5 perces videóban 30 darab Fortepan-fotót használtak fel, így olyan tereket és épületeket tekinthetünk meg, mint például a néhány éve elbontott Közvágóhíd, a milleniumi ünnepségekre felhúzott városligeti Iparcsarnok épülete, a régi Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren, vagy akár a KIOSK épülete, de olyan személyek is feltűnnek a videóban, mint Ybl Miklós (2:22-nél), Zwack József (3:12-nél), és ha nagyon figyelmesek vagyunk, akkor a Zeppelin léghajót is megpillanthatjuk a hamarosan visszaépülő Nemzeti Levéltár megsemmisült tornya fölött.
„Küldetésünk az épített örökség megmentése, legalábbis a mi eszközeinkkel, a virtuális térben” – foglalta össze a sorozat lényegét az új rész kapcsán Kondacs András, az Animatiqua alapító-vezetője.
Eltűnt Budapest névvel korábban játékfejlesztés is indult, amelyről ebben a cikkünkben írtunk.