Indul a Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója

Az egykori királyi külügyminisztérium, valamint a József főhercegi palota után újabb jelentős beruházás kezdődhet meg a Budavári Palotanegyedben. A Nemzeti Hauszmann Program keretében a Dísz tér déli részén 1895-1897 között felépült, majd a második világháború idején súlyos károkat szenvedett Honvéd Főparancsnokság neoreneszánsz épületének rekonstruálása kezdődhet meg.

Forrás: Nemzeti Hauszmann Program

A helyreállítási munkák során az épület visszanyeri eredeti magasságát, valamint belső hasznos területe úgy nő több mint háromszorosára, hogy az egykor hozzá kapcsolódó Honvédelmi Minisztérium nem épül újjá. A négyemeletes, nagyméretű kupolával koronázott épülettömb a jövőben látogatóközpontként, a Budavári Palotanegyed kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, kiállításokkal, közösségi térrel és gasztronómiai funkciókkal.

Forrás: Nemzeti Hauszmann Program

Az építkezés megkezdése előtt első lépésben régészeti munkák zajlanak, ezt követően kerülhet sor az átfogó rekonstrukcióra. A közelmúltban a Honvéd Főparancsnokság pinceszintjén egy kutat is találtak, amelyből főleg kerámiakorsókból és poharakból álló, értékes leletek kerültek elő. A leletegyüttes legkorábbi darabjai a késő Árpád-korból származnak, de igazán nagy számban Zsigmond-kori, a 14-15. század fordulójáról, a 15. század első évtizedeiből származó tárgyakra bukkantak a régészek – áll a Nemzeti Hauszmann Program Facebook közleményében.

Alapító-főszerkesztő