A 19. század második felében lejátszódó gazdasági változások jelentős fellendülést eredményeztek a Magyar Királyság felzárkózásában, a gazdaság központjának számító Budapesten pedig rohamtempóban épült ki az ehhez szükséges infrastrukturális háttér. A ma is megtalálható korabeli építményeken túl azonban több, városképileg jelentős épület tűnt el a 20. század során, melyek közül az egyik legemlékezetesebb az Elevátor-ház volt.
A dualizmus korában Budapest fejlődésének kulcsát és alapját a mezőgazdasági termények feldolgozása és a velük való kereskedés adta. A pesti oldalon kiépülő közraktári hálózat, a fejlett gőzmalmok és a feldolgozóüzemek nagyban járultak hozzá a monarchia piacára szánt termékek előállításához.
A kereskedelem növekvő mértéke új logisztikai igényeket teremtett, így szükségszerűvé vált egy tároló és elosztóközpont létrehozása, melynek helyszínéül a déli vasúthálózathoz szervesen kapcsolódó pesti rakpartot jelölték ki, ez ma a Boráros tér és Fővám tér közé eső részt foglalná magába.
Az óriási méretekkel rendelkező Elevátor-ház 1883-ra készült el, melyet az újonnan megépülő közraktár négy téglaépülete és két faépülete egészített ki, így pedig
létrejött egy a korban is jelentős technikai vívmánynak számító tároló, rakodó és elosztóközpont.
A komplexum legnagyobb épülete, az Elevátor alapvetően a beérkező áruk osztályozását, tárolását és átrakodását szolgálta. Ehhez az épületben 18 felvonó szálította a gabonát a felsőbb szintekre, ahol egy 22 méter belmagasságú raktár kapott helyet, innen később szállítószallagokon és csöveken keresztül vasúti kocsikba helyezték a terményeket.
Az épület vízi és kötöttpályás kapcsolattal egyaránt rendelkezett. A belső térben egyszerre 4 sínpáron 20 vagont tudtak megpakolni, miközben a Duna-part mentén kikötő teherhajókról is három elevátor mozgatta meg a beérkező gabonát.
„Az elevátor darabos, szemes, szemcsés vagy por alakú ömlesztett anyagok függőleges, illetve ferde irányú mozgatására használt, folyamatos üzemű szállítóberendezés”
A Duna közelsége miatt az alap biztosításához 4213 facölöpöt vertek le, ez biztosította az 50 méter magas épület stabilitását. Az elevátorokat mozgató gőzgépek a vágányok fölött, 20 méteres magasságban kaptak helyet, melyhez a gőzt tűzvédelmi okokból az épületen kívülről vezették be.
A technikai vívmánynak számító gépészeti berendezések szabadalmi jogát az Egyesült Államok, Belgium, Németország, Franciaország és Oroszország tervezett rakodó létesítményeihez is megvásárolták.
A korszerű épület belseje. 
A gabonát továbbító csövek.
Az 1870-es években eredetileg két Elevátor-ház felépítését tervezték, azonban a fokozódó globalizáció már ekkor közbeszólt: az 1880-as években az olcsó észak-amerikai liszt elárasztotta az európai piacot, ami a hazai termelés csökkenéséhez vezetett, így a második Elevátor-ház sosem épült meg.
A második világháború pusztítása az Elevátor-házat sem kímélte. A Déli összekötő vasúti híd és a Ferencvárosi pályaudvar közelsége és stratégiai jelentősége következtében
1944. szeptember 5-én 10 óra 15 perckor egy pontatlan légi támadás célt tévesztett és többször eltalálta az épületet.
Az elevátorok több mint fele használhatatlanná vált és a tetőszerkezet is súlyosan megsérült. Bár az épület statikailag jól átvészelte a világháborút, az összedőlt tornyot és tetőt mégsem hozták helyre és végül 1948-ban teljesen elbontották.
A Közraktárak három épülete mára felújítva és a Bálnával egybeépítve lett hasznosítva, ötvözve a korabeli és modern építészeti jegyeket.
