„Bármit, ami körülötted van, át lehet menteni egy óra formájába” – Evolvens interjú

Óraszerkesztő szoftverükkel 75 millió különböző órát is lehetséges létrehozni, általuk gyártott órája van Arnold Schwarzeneggernek, Döbrösi Laura színésznőnek, Tóth Krisztián dzsúdósnak és többek között a Citroën Racing Teamnek is. Legújabb projektjük pedig a kriptovilággal kapcsolatos. Az Evolvens óraműhely alapítóját, Mezei Istvánt kérdeztük.

Hogyan kezdtél bele az óragyártásba?

2011-ben szerettem volna venni egy órát, de amit kinéztem, túl drága volt. Akkoriban kamerastabilizátorok (steadicam-ek) fejlesztésével, gyártásával foglalkoztam, és megszületett bennem az ötlet, hogy létrehozzak egy órát is. Természetesen fogalmam sem volt arról, hogyan kezdjek neki, teljesen autodidakta módon haladtak a dolgok. Egy hosszabb fejlesztési időszak után, 2012-2015 körül készült el az első olyan prototípus, ami már működött. Újabb fejlesztési szakasz után az első órát 2016 végén értékesítettük és onnantól kicsit átstrukturáltuk a céget, hogy ez legyen a fő profilunk és tevékenységünk.

Nagyon sok élethelyzeten átsegített az, hogy ezt az órát fejlesztettem, ezért tudtam ezzel ennyire mélyrehatóan foglalkozni, és azért tudtam ennyire állhatatos lenni. Sokszor egyfajta meditatív állapot volt, becsuktam a szemem egy olyan szituációban, ahol nagyon rossz volt minden, és elkezdtem a fejemben összerakni a karórát. Erős az érzelmi kötődésem a projekthez, és minél nagyobb kihívások elé álltam, annál inkább motivált és ösztönzött a folytatásra.

Honnan jött az Evolvens név?

Sokan kérdezik, hogy mit takar a cég neve. Az evolvens egy magyar szó, mely egy mechanikai szakkifejezést takar. A legtöbb fogaskerék fogainak van egy íve, mellyel elgördülnek egymáson, ez az evolvens ív.  Azért is tetszett, mert benne van az angol fejlődés szó is.

Már a kezdetektől fogva az volt a terv, hogy olyan óramanufaktúrátok legyen, ahol bárki össze tudja magának állítani a terméket?

Nem, alapvetően az volt az elképzelés, hogy ez egy termék legyen. Az óraszerkesztő nagyon fontos stratégiai lépés volt a cég történetében, ami egy vásárlói igényből született. Mivel nem volt arra lehetőség, hogy egy nagy raktárkészletet felhalmozzunk, a megrendelést követően kezdtük összerakni az órákat.

Sokszor volt olyan kérés, hogy lehetne-e ezt másfajta színben, bele tudnánk-e gravírozni valamit, esetleg lehetne-e más színű a lünetta, mutató, stb.. A kisszériás alkatrészgyártás, az egész logisztikai folyamat, illetve az alkatrészek kompatibilitási igényeinek alakulása lehetővé tette, hogy egy alapra nagyon sok variációt lehet megcsinálni.

Ez a szakasz elég messzire vezetett, az óraszerkesztő nagyon hirtelen lett népszerű, és amióta elindítottuk 2019-ben, azóta szinte két egyforma órát nem raktak össze. Jelenleg a 44-es óránál több, mint 75 millió variációs lehetőség van.

Jellemzően kik vásárolják az Evolvens órákat?

Változó, bár pozitív üzenet és ösztönzőleg hat, hogy a vásárlóink jelenleg 90-95 százaléka magyar. Van lehetőség egyedi számlapot csinálni, saját névvel, monogrammal, szignóval, így nagyon népszerű, hogy ajándékba adják. Sokan vesznek névre szóló órát valakinek a születésnapjára. Készítettünk órát cégeknek is, például az MV Agusta olasz motorgyártó cégnek kifejezetten az egyik motor arculatára és annak stílusjegyeivel készült órát gyártottunk, de sok más vállalatnak is készítettünk egyedi variációt.

Jelenleg is több nagy cég is van – szállítmányozó, tömegközlekedéssel foglalkozó vállalatok és a többi – akiknek tervezünk órát. Az egyik ügyfelünk épületgépészettel foglalkozik és van egy speciális számlapjuk, amit például az öt éve ott dolgozó emberek kapnak meg. Máskor a nyugdíjba menő dolgozók, esetleg a VIP ügyfelek kapják a termékeket. A magyar vízilabda szövetségnek már második éve mi csináljuk a speciális óráikat, most a tokiói olimpiára készítettünk nekik egy kollekciót. Minden évben mi szállítjuk a Pécsi Tudományegyetemnek azokat az órákat, amiket a summa cum laude végzett diákok kapnak meg. Tehát nagyon sok lehetőség van benne és nagyon izgalmas, hogy mindig van valami, amit át lehet menteni egy termékbe.

Az is érdekes, hogy hová lehet eljutni egy órával, mint instrumentummal. A 2017-es dzsúdó világbajnokságon hivatalos szponzorok voltunk az Evolvenssel és a csapattagok kaptak órát, többek között Joó Abigél és az azóta olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián is.

Arnold Schwarzeneggernek is adtunk egy katonai jellegű, úgynevezett tactical órát a Terminátor 6 forgatásán.

Tervben van most a Szabadság-híd óraváltozata is, tehát gyakorlatilag mindent lehet interpretálni egy órában. Bárminek, ami körülötted van, van egy esszenciája, amit át lehet menteni egy óra formájába, persze indirekt módon.

Hogy nőttetek ilyen nagyra viszonylag kevés idő alatt?

Kérdés, hogy mit jelent az, hogy „nagyra”. Azt gondolom, hogy azért is lehetett ilyen népszerű, mert kevés olyan idióta van, aki megkísérel Magyarországon óramárkát létrehozni. (nevet) Talán a legfontosabb, hogy amikor valaki vesz egy Evolvens vagy bármilyen márkájú órát, akkor akarva-akaratlanul valamilyen üzenetet közvetít magáról.

Azok a vásárlók, akiknek több milliós óráik vannak, gyakran olyan körökben is forognak, ahová nem „illik” elmenni pár százezer forintos karórával. De a mi esetünkben ez teljesen más, mert alapvetően az Evolvens óra névre szólóan neki készül, tehát bármilyen kategóriában megállja a helyét. Mesélte egy ügyfelünk, hogy állt a sorban a benzinkúton, és a mögötte lévő ember megkérdezte tőle, hogy „Nem egy Evolvensed van? Mert még nem láttam ilyet.

Mennyi idő alatt készül el egy termék?

Ha rendelés van, akkor két héten belül meg tudjuk csinálni. Alapvető koncepció volt, hogy a lehető legtöbb alkatrész Magyarországon készüljön el. Japán és svájci szerkezetet használunk, ezeket minimálisan, de módosítjuk. A legtöbb alkatrész – számlap, mutató, óratok, óratok, szíjak egy része, lünetta, lünettabetét, szerkezettartó – mind Magyarországon készül.

Nagyjából hány óra készült el nálatok?

Körülbelül három-négyezer darab. Az óraszerkesztő óta egy új „időszámítás” van, illetve más logisztika alapján dolgozunk, mert nem limitált mennyiségű óra van, hanem minden egyes óra egyedi sorszámot kap. Nem nagyon van erre példa az óraiparban, ezért aztán logisztikai és kommunikációs csatornánk is egy picit másabb. Így jutunk el az úgynevezett NFT-órákhoz.

Mit takar az NFT-óra?

Az NFT (non-fundable token) a kriptovilágban ismeretes szó, olyan instrumentum, amelynek van egy értéke, de az adott érték nem bontható több részre. Egy NFT lehet egy kép, egy festmény, egy zene, bármi, de a lényeg, hogy egy adott értéket képvisel, és csak egy darab van belőle. A klasszikus NFT-projektek úgy épülnek föl, hogy van több ezer darab, egymástól független képkonfiguráció, nincs két egyforma közte, és mindegyik képvisel egy értéket. Ha ritka részekből készül el, akkor nyilván növekszik ez az érték, és így többet adnak érte a piacon.

Az NFT-nél nagyon sok a szkeptikus, aki nem adna egy képért tízmillió forintot – persze, de nem a képet adják el, hanem vele együtt egy hozzáadott értéket: ez lehet egy belépő egy exkluzív klubba, egy szoftver részvényszerű alkatrésze, vagy ha a szoftver sikeres és értékesítenek belőle dolgokat, akkor abból visszakap pénzt a tokentulajdonos.

Mi az Evolvensnél ötvöztük a klasszikus NFT-projekteket a fizikai objektumokkal. Kétezer darab, egymástól teljesen független órakonfigurációnk lesz, egy újfajta szerkezetet használunk hozzájuk. Van rajtuk egy QR-kód, a megvásárolt NFT-n ugyanazt a grafikát látja a vásárló, mint amilyen a fizikai óra lesz, a kód pedig a blokkláncon lévő vásárlási adatokat tartalmazza, így együtt mozog a kriptovalutával megvásárolt token és a fizikai óra.

Ilyet korábban még senki nem csinált, és az a fajta vásárló, aki a kriptovilágban mozog, számunkra egy új lehetőség, és neki pedig szintén egy lehetőség, mert nagyon ritka, hogy fizikai objektum jár ezekért az NFT-kért.

A vásárló eldöntheti, hogy lehívja-e a fizikai órát is vagy elkezd vele kereskedni. Elképzelhető, hogy három-négy-ötszörös áron tudja majd eladni az órát, és vele együtt a tokent – esetleg még többért, ha bontatlan állapotban bocsájtja eladásra.

Azért tartom nagyon fontosnak a kriptovilágot, mert egy decentralizált rendszer, és abban hiszek, hogy a jövő a decentralizált rendszerekben rejlik, ahol nincs központi szerver, intézmény vagy cég, akinek teljhatalma van az adott szolgáltatás felett. A kriptovilágban gyakorlatilag senki sem tulajdonosa és mindenki tulajdonosa ennek. 

Fontosnak tartottuk az NFT projekttel kapcsolatban azt is, hogy egy új piaci szegmenst nyissunk meg, esetleg azokat is közelebb hozzuk, akik nem feltétlenül az óra oldaláról közelítik meg, hanem mondjuk befektetői oldalról.