A kokárda az egyik legismertebb és legjelentősebb magyar jelkép, amelynek történelmünkben meghatározó szerepe van. Az évszázadok során a kokárda a hazafiság és a magyarság jelképévé vált, amelyet azóta is minden nemzeti ünnepünkön büszkén viselünk. Cikkünkben összefoglaltuk a kokárda kialakulásának történetét, és azt is megtudhatod, hogy vajon hogyan kell helyesen hordani piros-fehér-zöld színű nemzeti jelképünket.
Mióta kokárda a kokárda?
A kokárda eredetileg a 18.századi francia forradalomhoz köthető, jelentése pedig a “cocarde”, azaz kakastaréj szóból ered, amely a kokárda formájára utalt.
Akkoriban főként politikai és katonai jelképként alkalmazták és jellemzően kalapra vagy a ruha oldalára tűzték.
Hazánkban a 19. század közepén, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején terjedt el használata. A kokárda-viselés a forradalom egyik meghatározó alakjához, Petőfi Sándorhoz is köthető, ugyanis felesége, Szendrey Júlia készített számára egy piros-fehér-zöld színű kokárdát.
A császári csapatok bevonulása után azonban betiltották a magyar nemzeti jelképek, köztük a kokárda használatát is, hiszen a magyar nemzeti mozgalmat szimbolizálta. Napjainkban már semmiféle tilalom nem él viselése ellen, sőt, bátran és büszkén tűzhetjük fel szívünk fölé.
A kokárda helyes viselése
Mivel a magyar és az olasz zászló színei megegyeznek, csupán sorrendjükben van eltérés, ezért a kokárda színeinek helyes sorrendjéről több évtizedes vita zajlik. Ugyan a márciusi ifjak a kívül piros, belül zöld verziót viselték, de ennek helyessége több kérdést is felvet. Egyrészt elképzelhető, hogy tudatosan, ily módon szerették volna kimutatni rokonszenvüket az olasz forradalommal kapcsolatban, másrészt semmi sem zárja ki, hogy egyszerűen csak hibásan viselték.
Ha a gyakorlatot nézzük, való igaz, hogyha egy a piros-fehér-zöld nemzeti szalagból tűzzük össze a kokárdát, akkor a piros szín belülre esik, míg a zöld kívülre. Továbbá a kokárda olvasása során a színeit belülről kifelé kell olvasni, így ezen elven tovább haladva a pirosnak belül, a zöld színnek pedig kívül kell elhelyezkednie. A szabályhoz azt is hozzá kell tennünk, hogy ha a kokárdának lelógó “farkai” vannak, akkor a kívül piros, belül zöld elrendezés is helyes.
Miután a színeket tisztáztuk már csak a helyes felhelyezés maradt hátra. Legtöbben a bal oldalon, a szív felé közelítve viseljük, de vannak kivételes esetek, amikor a kokárda a jobb oldalra kell, hogy kerüljön. Ilyen kivétel a katonai egyenruhákon felfedezhető, ugyanis a balra feltűzött kokárda a fegyver kinyújtásakor akadályozná a mozgást.
Közelgő ünnepünk – március 15.
Hamarosan szem és fültanúi lehetünk a március 15-i ünnepségeknek, ahol a megemlékezés fontos részeként ismét feltűzhetjük kokárdáinkat. Ugyan beszerzése és feltűzése mindösszesen csak pár percet vesz igénybe, de az összetartozás hatalmas ereje rejlik benne.
Akár kívül piros, belül zöld vagy esetleg fordított színsorrendű kokárdával rendelkezel, úgy gondoljuk, hogy a legfontosabb, hogy viseld! Feltűzésével Te is kifejezheted büszkeséged, hogy magyarnak születtél!