„Premier plánban láttuk, ahogy felrobban a Nemzeti Színház” – egykori dolgozói mesélnek a Corvin Áruházról

A budapesti Blaha Lujza téren található Corvin Áruház lassacskán visszanyeri régi fényét, ennek első lépéseként a jellegzetes alumíniumburkolat már 2018 tavaszán lekerült róla. A Corvin a főváros egyik legelső „plázájaként” közel hatvan évig volt meghatározó nagyáruháza Budapestnek. Korábbi cikkünkben beszámoltunk az évtizedes történetéről, azonban a legtöbbet azok tudnak róla mesélni, akik a fénykorában is ott dolgoztak.

Kerekes Margit (Gitti) és Fekete Erzsébet több, mint hetven éve barátnők, bevallásuk szerint ma is ugyanúgy órákat tudnak nevetni egymással, mint tették ötven évvel ezelőtt a Corvin Áruházból hazafelé menet. Gitti kereste meg szerkesztőségünket annak kapcsán, hogy néhány, szerinte fontos információ kimaradt a tavalyi cikkünkből, amelyekről szívesen mesélnek.

Kerekes Margit „Gitti” (balra) és Fekete Erzsébet (jobbra) – Fotó: Kováts Gábor

Hogyan kerültetek a Corvinhoz?

Fekete Erzsébet: Édesanyám, aki a Népszava szerkesztőségében dolgozott, elment a Corvin Áruház akkori személyzeti vezetőjéhez, Szász nénihez, hogy van egy nyolcadik osztályos lánya, mehet-e oda dolgozni. Így vettek fel 1954-ben ipari tanulónak a női konfekcióosztályra, ott is szabadultam fel, egészen 1961-ig dolgoztam ott. A kerületi KISZ Bizottság kért a Corvintól fiatalokat, így keveredtem a nyolcadik kerületi tanácshoz, ott végeztem a középiskolát és az egyetemet is és tíz évig a tanácsnál voltam. ’71-től pedig a nyugdíjig több vállalatnál vezettem személyzeti- és oktatási osztályt.

Kerekes Margit: Nyolcadik osztály után gimnáziumba mentem, de csak két évet végeztem el, 1954 és 56 között, utána tanuló voltam egészen 1959-ig, ugyanott, mint Erzsike. Rádióvillamossági és műszaki eladó lettem a harmadik emeleten, a hét néhány napján iskola volt, a többi nap pedig a Corvinban dolgoztunk. Én olyan lelkes voltam, hogy néha délutánonként, iskola után is bementem az áruházba. Majd férjhez mentem, megszülettek a fiaim, akkor egy darabig nem voltam, de összesen tizennégy éven át dolgoztam ott. A Corvinnak volt bölcsődéje, óvodája a tetőn (a negyedik emeleten, ahol később a Corvintető működött – a szerk.), és a második kisfiamat oda hordtam be mindennap. Később egy építőipari cég egyik vezetője megtalált, hogy van-e kedvem eljönni anyagbeszerzőnek. Majd anyaggazdálkodási osztályvezető lettem, és onnan mentem nyugdíjba.

Milyenek voltak a corvinos mindennapok?

KM: „Legnagyobb áruház, legnagyobb választék” – ez volt a mottónk, a Corvinhoz hasonló hely csak a Lottó Áruház és a Divatcsarnok volt. Tíztől hétig dolgoztunk, az ebédszünetben együtt ettünk a Corvin étteremben, jó csapat jött össze. Nagyon jó volt a kollektíva, szerettük egymást, a torzsalkodás sem volt gyakori. Erzsikével ez egy hetvenöt éves barátság, most vagyunk nyolcvanegy évesek mindketten. Haza is együtt mentünk a Corvinból, és az utcasarkon – két utcányira laktunk egymástól – még vagy egy órát nevetgéltünk, beszélgettünk.

FE: Volt színjátszókörünk is, amit Szokolay Ottó vezetett. A katonáknál ő rendezett már korábban, velük együtt jött át hozzánk. Különböző helyekre mentünk velük kirándulni, fellépni, és kaptunk ellátást is.

KM: Minden reggel nyitás előtt fél órával néhányan kimentünk a teraszra, akkor már tömegek álltak a bejáratnál. Beöltöztünk sok szoknyába, és amíg a dobos kidobolta, hogy aznap mit érdemes megvásárolni, mi ott álltunk körülötte, mint a parasztasszonyok a faluban. Tíz óráig sorolta, aztán visszamentünk, átöltöztünk és kezdődött a munka. Egyszer egy lány késve érkezett, és nem kötötte meg rendesen a sok szoknyát, ami aztán ott a plénum előtt egyszer csak leesett. A tömeg nevetett és tapsolt, mi is alig bírtuk ki nevetés nélkül. Május elsején pedig mi dolgozók is felvonultunk a corvinos ruháinkban, amihez járt egy fehér napernyő is.

Kik vásároltak nálatok?

FE: Sok vidéki járt oda. Én javarészt a női konfekció bundarészénél voltam, nem kevesen jöttek és fizették a négy-ötezer forintokat a bundákért úgy, mintha két forint lett volna. Nagyon jómódúak voltak.

KM: A műszaki osztályra gyakran járt Kovács P. József és Borenich Péter, egyszer meg is hívtak a rádió központi épületébe a Bródy Sándor utcába. Kaptam egy meghívót tőlük és végignézhettem a szilveszteri kabaré főpróbáját. Elég unalmas volt olyan értelemben, hogy nyolcszor is elismételték, ha valami nem sikerült, de egyébként pedig jó volt látni az összes akkori hírességet – például Kazal Lászlót vagy Kabost. Eljött velem az anyukám, gyönyörűen felöltözve, tűsarkú cipőben mentünk és mikorra vége lett, bokáig érő hó esett, azt se tudtuk, hogy fogunk Rákosszentmihályra hazajutni.

FE: Megfordult az étteremben többek között Gruber Hugó, Lukács Margit, Pege Aladár is. Mi odajártunk ebédelni, vacsorázni, olykor szórakozni, ők pedig ott próbáltak a színpadon, így  jó viszonyban voltunk velük.

Az 1956-os forradalom fő helyszínei nem messze voltak tőletek. Ti hogy éltétek meg az eseményeket?

KM: Pont nem sokkal a forradalom kitörése előtt kezdtem el a Corvinnál dolgozni, amit akkor ellenforradalomnak hívtak. Emlékszem, a közeledő infláció miatt mindenki el akarta költeni a pénzét. Megrohantak minket, őrült tömeg volt, a vevők szinte ránk nyomták a pultot. Mindent elvittek, még azt is, ami szakadt volt. Hűtőszekrényt és tévét csak előjegyzéssel lehetett kapni, olyan gyorsan elkapkodták, és amikor jöttek a vevők, jattot adtak, mindent megpróbáltak, csak hogy ők vihessék haza. Érkezett belőle öt és voltak rá ötvenen. Felrohantak a lépcsőkön és ipi-apacs-szerűen aki rácsapta a kezét, azé volt. Gyakran össze is verekedtek. Nekünk pedig muszáj volt bemenni dolgozni, mert azt mondta az igazgató, hogy aki nem megy be, az ellenforradalmár. Rákosszentmihályról a HÉV-vel elég macerás volt a bejutás, volt, hogy az ütközőn utaztam a két fülke között. Megesett, hogy rálőttek a HÉV-re és valaki az ablaknál meg is sérült.

FE: Bizony, végig be kellett menni dolgozni, és annyian voltak az emberek, hogy a Stáhly utcáig ért a sor.

Amikor megkerestél minket Gitti, említetted, hogy volt egy tűzeset is a Corvinban.

KM: Igen, 1957-ben. Hét óra, vagyis zárás előtt nem sokkal járt az idő, már csak egy vevő volt az osztályon. A bejárat előtti vas lábtörlőnél valaki eldobott egy csikket, és az valahogy beesett az alatta lévő irattárba. Ott pedig elkezdtek izzani az iratok, bár lángot nem láttunk, de iszonyú füst lett. Minden emeleten több szellőzőnyílás volt, így a füst azokon keresztül elárasztotta az emeletet és a liftaknát is. Vizes kendővel a szánk előtt megpróbáltunk a negyedikre menekülni, azonban az irodisták már hazamentek és az óvoda is zárva volt, a vasajtó be volt zárva. Lefelé pedig a vastag füst miatt nem indulhattunk el, mindennek tetejébe a liftek is leálltak. Úgy éreztük, mintha melegedne a kő a talpunk alatt, és nem mertünk tovább ott maradni.

Háttérben a Corvin és a Rókus kórház közti ideiglenes épület. 1956, Forrás: Fortepan/Album023/141587

Annak idején már elkezdték a metróépítést, a Rókus kórház és a Corvin között volt egy épület liftszerkezettel, ami akkor már nem működött. Nálunk nagyon vastag gumikábeleket is lehetett kapni, egy kollégánk rákötött egyet a derekára, és azzal lendítették át a szemben lévő kúpos tetőre. Utána pedig mindannyiunkat átmenekítettek ugyanígy. A harmadikon működött a mértékszabóság, ahol az egyik lány nem volt hajlandó átjönni, kiugrott az ablakon. Azóta sem tudom, mi lett vele. Ott kúsztunk a kúpcserepeken a liftaknához tartozó épület egyik részén, nem is tudom, hogy tudtuk megtenni. A liftfülke sínszerkezetén csúsztunk le a földszintre, nyakig zsírosak lettünk, feketék, és utólag tudtuk meg, hogy húszméteres volt az akna – ha ezt tudjuk, biztos meg se csináljuk. Lemenekültünk, vissza a hátsó udvarra a Stáhly utcában, ahová Erzsikéék már hordták le a ruhákat sztendereken… Aztán pedig nézték, hogy mi honnan jövünk, mert úgy néztünk ki, mint egy vasutas.

FE: Mi az első emeletről gyorsan le tudtunk menekülni, és mentettük, ami menthető volt a ruhák közül. Tiszta korom volt minden, másnaptól pedig leltároztuk, hogy mi maradt, takarítottunk, de részlegesen kinyitott az áruház.

1957. FEBRUÁR – A Magyar Filmhíradó összefoglalója a tűzesetről:

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=13242#

A Nemzeti Színház 1965-ös felrobbantásának is szemtanúi voltatok?

KM: Erzsike anyukája elintézte, hogy bemehessünk reggel nyolc körül a Nemzetibe, még a robbantás előtt. A színház már szinte életveszélyes volt, de bementünk, végignéztük az összes öltözőt, majdnem sírtam a látványtól. Gyönyörű épület volt. Tízre aztán visszamentünk a Corvinba, ahol minden ablakot ki kellett nyitnunk, nehogy belökje a légnyomás. Premier plánban láttuk, ahogy felrobban a Nemzeti Színház. Beleégett a retinámba, ahogy előbb felrepült az egész egyben, és aztán befelé összeomlott.

FE: Akkor már jóformán semmi nem volt bent, mindenki elvitte onnan, amit tudott. A robbanás után egyből be kellett csukni az ablakokat, hogy ne jöjjön be a por. Olyan borzasztó volt és teljesen fölösleges, mert kívül-belül gyönyörű épület volt.

KM: Rengetegen reklamáltak, millióan bombázták levelekkel a minisztériumokat, de azok arra hivatkoztak, hogy a metróépítkezés miatt útban van, és hogy megsüllyedne. Szerintem pedig meg lehetett volna oldani máshogy is.