Az 1867-es kiegyezést követően Budapest – az 1873-as egyesítésig még Buda, Pest és Óbuda – óriási léptékben fejlődött és a századforduló idejére Európa egyik meghatározó metropoliszává vált. Ennek részeként nem csak a mai történelmi városrészek fejlesztése zajlott, hanem, többek közt, a mai Szabadság híd és Rákóczi híd közötti Lágymányosi-tó területén is óriasberuházás vette kezdetét.
Az 1870-es években zajló Duna-szabályozási munkák során gát épült a Lágymányosi-zátonynál, amellyel létrejött a Lágymányosi-tó. A terület hasznosítására Somossy Károly, a budapesti éjszakai élet egyik legendás központjának számító Somossy Orfeum egykori tulajdonosa és a korszak magyar szórakoztatóiparának legmeghatározóbb alakja grandiózus elképzeléssel állt elő: kihasználva az 1896-os milleniumi kiállítás és ünnepségsorozat körüli felhajtást, egy vigalmi városnegyed felépítését tűzte ki célul, melynek mintájaként a korszak meghatározó kulturális központja, Konstantinápoly szolgált.
Ő tanította meg Budapestet mulatni
Vélekedett Krúdy Gyula Somossy Károlyról.
A Lágymányosi-tó körül, valamint a tó közepén elhelyezkedő kis szigeten – ma ez a Műegyetem területét ölelné fel – 1896 tavaszára hitelekből épült fel a Konstantinápoly Budapesten elnevezésű “bulinegyed”, amelyet a Vasárnapi Ujság 1896. szeptember 6-i száma így írt le:
„A budapesti Konstantinápolynak eddig elkészült részében már is sok a látványosság. Első sorban kell említenünk a Dunaszabályozás alkalmával elzárt egyik Dunaág képezte szép tavat, mely a Gellérthegy és az összekötő híd között terül s helyenként 540 méter széles. Van e tóban egy füzes és ligetes sziget is. Ez a tó és sziget adta voltaképen a serkentést Konstantinápoly létesítéséhez. Ezen a tavon, mely már is Bosporus-nak van elkeresztelve, egész szélességében egy tíz méternyi szélességű, erős oszlopokon nyugvó fahíd vezet keresztül. A hidat mintegy 30, az oszlopokból magasan kicsúcsosodó toronyszerű faalkotmányokon elhelyezett villamos ívlámpa egészíti ki, a melyek vakító fényt lövelnek az esthomályba, s a hídfőről szemlélve a szintén pazarúl kivilágított telep fényözönóvel együtt elragadó látványt nyújtanak.”
A milleniumi kiállításhoz hasonlóan a vigalmi negyed épületei is könnyű gipsz- és faszerkezetű épületekből álltak, melynek köszönhetően a teljes építkezés mindössze két és fél hónapot vett igénybe. Az épületek egytől-egyig Konstantinápolyt idézték, a szűk utcákból álló bazársorok boltívei alatt jósdák működtek és mindenféle keleti áru kapható volt, amelyet Isztambul leghíresebb kereskedője exportált Budapestre. Megépült a Hagia Sophia templom és a Galata híd mása, dzsámik, minaretek és tevék voltak mindenütt, a tavon pedig a Konstantinápolyból hozatott török evezős csónakokkal lehetett hajózni. Helyet kapott Fracati francia színháza, több kávéház, melyek közül a Nagy Szultána kávéház volt a legjelentősebb, az olasz üvegfúvók műhelye, valamint török lányok bevonásával két “hárem” is működött, amelyek azonban nem bordélyházakként funkcionáltak, hiszen Kis Konstantinápoly elsősorban családok számára nyílt meg.
A Pesti Hírlap a háremekről 1896. május 24-én az alábbiakat írta:
„Ki kell emelnünk azt, hogy a vezetőség a legnagyobb sulyt első sorban arra fektette, hogy a török életet hiven, a maga való eredetiségében tüntesse föl, a tiszta mohamedán erkölcsökkel és szokásokkal. Ezzel az is meg van mondva, hogy a telepen nincsenek „álháremek” sem más efajta helyiségek, ugy, hogy minden családapa bátran viheti oda családja nőtagjait, mint ahogy a mai bemutatón tulnyomó számban voltak ott előkelő családok hölgytagjai is.”
Mindezeken túl a tavon az eseményekre épített csatahajókkal tartottak bemutatókat, melyeket sokszor el is süllyesztettek, hogy szórakoztassák a vendégeket, a tó közepén pedig egy kis szigeten várszerű erődítmény állt, amelyről egyes napokon tűzijátékot lőttek fel. A belépő rendes napokon 30, tűzijátékos napokon 40 krajcár volt.
Mivel Budapest központi része távol esett Kis Konstantinápolytól, így speciális omnibusz- és hajójáratokkal szállították a mulatni vágyókat a vigalmi negyedbe, ahol egyszerre akár 40 ezer ember is szórakozhatott.
A grandiózus vállalkozás bukását végül a vigalmi negyed elhelyezkedése okozta: 1896 nyara igen esősnek bizonyult és mivel a szórakoztató központ egy igen mocsaras területre épült fel, valamint a gát felhúzásával egy teljesen zárt tó alakult ki, így a nyári hónapok során Kis Konstantinápolyt annyira ellepték a szúnyogok, hogy elviselhetetlenné vált a látogatók számára, a bevétel pedig mindössze fél év alatt annyira visszaesett, hogy 1896 őszére a csőd elkerülhetetlenné vált.
További részletekért ajánljuk olvasóink figyelmébe a Magyar Nemzeti Levéltár, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésében megjelent Konstantinápoly Budapesten című kötetet, amely az alig egy évig (1896–1897) működő egzotikus fővárosi szórakozónegyedet mutatja be történeti és építészeti szempontból.
Az MNL Országos Levéltárának tervtárában, a HU MNL OL-T 8-as törzsszámon őrzött Gerster Kálmán hagyaték teljes egészében tartalmazza a szórakozónegyed mindezidáig publikálatlan terveit, amelyekből 36 darab e kötetben is megtekinthető. A gazdagon illusztrált tanulmányok mellett a könyv végén idővonalon is áttekinthető a szórakozónegyed történetének főbb eseményei.
