Kiválasztottad a telket? Elég nagy? Szántóföldek, erdők is férjenek el rajta. És egy tó. Vagy kettő. De ha van sok folyó, akkor elég egy is. A várost nem tehetjük teljesen a közepére, annak semmi értelme. A legvédettebb területen kell elhelyezni. Hegyeket terveztél? Sziklást, meredek szurdokot havas csúcsokkal, a szirtekre kecskéket, pásztorokat, egy elhagyatott világítótornyot. Tegyünk bele sok titkot! Legyen rajta olyan zár, amit csak mi tudunk kinyitni.
A város és a palota a szurdok alatt terüljön el közvetlenül. Fehérből és aranyból, építsd hármas védelmi rendszerrel! A külső fal a legalacsonyabb, előtte hosszú árok vízzel. Krokodil nem kell, csak ha vadászol egyet bele. A középső falon fáklyák, őrszemek, ruganyos léptűek, minden mozgást kiszúrnak, csuklyájuk elfedi az arcukat, köpenyük szárnyként csattog. A belső fal vastag, tömör, magas, bevehetetlen. Lovagok váltják egymást, páncélosak, nehéz a kardjuk. Talán sárkányokat is ölnek. Vagy a palota alatt, a barlangban éljen egy sárkány! A miénk.
A város nyüzsgő kereskedelmi központ, a parasztok eladják a terményt, a kofák túlkiabálják egymást a piacon, itt a kelme, itt az ékszer, ezt nézze, ilyen finom almát még nem kóstolt! Cigány kötéltáncosok, tűznyelők, késdobálók, vándorcirkusz is érkezik néha. Az arisztokrácia fehér vagy homokszín villákban lakik, fennhéjazva jár, hatalmas lakomákat csap. Törpék, mágusok, boszorkányok is élnek a városunkban, színes népség, minket szolgálnak, évente négyszer a tiszteletünkre mutatnak be áldozatot.
A város tetején áll a palota arany, tűhegyes tornyokkal. A trónterem hosszú, fekete márvány, oroszlánok hemperegnek körben, lehetne köztük egy fehér is, a kedvencünk, a trónszékek előtt hosszú lépcsősor, háromszáz fok, lenézünk rájuk. Vagyis csak én. Te elködösült tekintettel meredsz a hátam mögé, fel sem fogsz, a nyálad az öledbe csöpög, megint furán hörögsz, és én megint haragszom anyára, amiért kötelező veled játszanom.
