A panel nekem maga a szeretet,
Amikor nem viszed ki egy hétig a szemetet,
És már a szomszéd kopog át, hogy kihalt meg, mert érzi a hullaszagot.
És apropó szagok, a vasárnapi rántott hús illata, amit megelőz a hangja, mert Lenke néni a 4/b-ben pont leszarja, hogy te irdatlanul bekarmoltál előző este, akkor is ki fogja kloffolni a húst, hát mégiscsak az unokák jönnek ebédre na.
És nyilván Taki bácsi is aznap jön rá, hogy az a kamu Munkácsy ferdén áll a falon, amikor te az államvizsgádra tanulsz, és biztos, hogy csak ütvefúrót talál a lakásban, hogy ezt az orbitális hibát orvosolja.
Lazább napokon a gyerekek próbálnak pingpongozni a ferde beton asztalon, amiről 2 hetente lelopják a hálót. Nem baj. A tégla is jó lesz. Az úgyis nagyobbat üt Janka néni ablakán, aki térfigyelő kameraként üzemel, így tudja, hogy a Vágási úr hogy szállt be az internetbe, és premier plánban mozizta végig, hogy mekkorát zakóztál a keróddal. Amit, amikor megpróbálsz bevinni a liftbe, biztos, hogy rád szól, hogy ezt nem így kell szállítani.
– Értem csókolom, de a 10-en lakom.
– Az egy dolog. De a kis Fifi fél a kerékpártól.
Fifi, aki vagy egy tacskó, vagy egy Rex méretű német juhász, mert ugye a panelban ő is pont elfér.
Mert a panel minden mástól eltér.
Az egy élet érzés, egy más világ, egy külön univerzum.
Ahol a közös költséget a sötét alagsorban kell befizetned, attól rettegve, hogy a baziliszkusz vajon mikor fordul ki valamelyik csőből.
Ha pedig teregetni akarsz a világ legfuturisztikusabb, szigorúan kád fölé szerelt szárítóján tudod megoldani, amelynek összerakása olyan élmény, mint amikor Vasember a ruháját tákolgatta. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy mit kapnának az Atlantisziak, ha meglátnák azt a rengeteg vizet, ami a mosógépből egyenesen a kádba ömlik. Vagy onnan kibugyogva Viktória vízesésként alábukva, árasztja el az alattad lakót.
És nem tudom ki hogy van vele, de van abban valami romantika, hogy a ház alatti garázsban van a resti, ami nem csak esti: reggel betudsz menni kávéért, este meg már vár rád a rakéta. Vagy na tüske. Jaj tudod, a kőműves actimel. Ami kiűzi a fejedből a 2es golffal száguldozó, mindenki után üvöltöző maffiózók zaját, és egy pillanatra elfelejted, hogy 1 játszótér mellett laksz, ahol Juli néni épp a szőnyeget porolja azon a porolón, amin mi street workoutot játszottunk gyerekként.
És ha eljutsz egy lakógyűlésre, ott hiába teszel panaszt, a fűrészporos tapéta miatt, senki nem vágja magát hanyatt, inkább rád gyanúsítják, hogy biztosan te dohányzol a lépcsőházban, az ott hagyott befőttes üvegbe. És hiába magyarázod, hogy te lejársz a kertbe, te vagy a hibás.
Téged ér a szidás. Te vagy a fiatal, te jársz itt a legtöbb zajjal, mert te dáridózol! Láttalak a kukucskálón!
Ilyenkor érzem azt, hogy az életem maga a Való világ. Mindenki tudja, hogy mit csinálok, de senki nem beszél róla.
Nekem a panel a felfeszgetett postaláda, amikor a szomszéd néni kilopja tőlem azt az újságot, ami amúgy egy külön gyűjtőben várná.
A panel egy élet érzés. A panel egy más világ. A panel egy külön univerzum.
És mire kivinnéd a hulla szagú szemeted, száz százalék, hogy a szomszéd Matyi eltömítette a szemétledobót a pizzás dobozokkal, amik egy betépős bulin fogytak el.
Nem baj, az ablakon keresztül neked is csurrant- cseppent valami.
Úgyhogy vigyorogva hajtod álomra a fejed, és magadban arról kötsz fogadásokat, hogy vajon kaja szagra, fúróra, kutyaugatásra, vagy pingpongozásra kelsz majd holnap reggel.
