A szokott helyen ülök, szemerkél az eső. A pincér kihozza a kávét, amit rendeltem. Megkérdezi, nem mennék-e be, nincs jó idő. Fel sem fogom, mit mond. A kis csésze tartalma teljesen lefoglal. Feketén iszom. Sötét és gyászos. Belekortyolok, az íze keserű, elszorítja a torkom, ahogy nyelőcsövemet végigégeti. Aprón elmosolyodom, pedig nincs miért. Magam mellé tekintek, pillantásom a székem karfájáról a tiédre kúszik át. Az eső egyre jobban esik, szinte elmossa előlem alakodat. A telefonodat nézed, közben felnevetsz. Megtelek élettel, gyengéden megrúglak. Szépen lassan rám nézel. Átnyúlsz, megfogod a kezem és megfeledkezel rólam. Nem érzel semmit. Üres vagy. Kiráz a hideg, pedig nem fázom. Rászorítok a kezedre, ügyet sem vetsz rám. Becsukom a szemem, könnyeket rejtek. Az eső ellenem játszik, arcomra sírást fest. Szemhéjam lassan felnyitom, nem fogja senki a kezem. A hideg eső forró kávéillatával elegyedve tárja elém az emlékeket, amiket gyászolok. Veled együtt.
