Sal Endre, az Újságmúzeum főszerkesztőjének népszerű Mi, magyarok c. képeskönyv-sorozata folytatódik! Ezúttal a századelő Magyarországára utazhat vissza az olvasó, olykor méltatlanul elfeledett vagy kevéssé ismert karakterekről tudhatunk meg igazán színes történeteket.
Ki volt a magyar Rómeó és Júlia? Hogyan buktatta le egy fent felejtett álbajusz a bankrabló banditákat? Milyen szenzációs lélekvándorlás tartotta lázban a ’30-as években a magyarokat? Ki volt a mozi első áldozata? Miféle pofonokat osztogatott Czája József?
Az Újságmúzeum és a Mi, magyarok szerzője, Sal Endre ezúttal a századelő Magyarországának izgalmas, elfeledett történeteit gyűjtötte csokorba, amelyek egyszerre egzotikusan távoliak és otthonosan ismerősek. Rácsodálkozhatunk a száz évvel ezelőtti világ mára furcsának ható szokásaira, viseleteire, reakcióira, ugyanakkor láthatjuk, hogy az emberi lélek alapvető mozgatórugói, a szenvedély, a hűség, a hit és az ármány mennyire állandóak – boldogság utáni vágyunk és esendőségünk mit sem változott az évtizedek során.
Csodálatos korabeli fotók és illusztrációk teszik teljessé a történeteket és hozzák még közelebb hozzánk nagyszüleink, dédszüleink hétköznapjait.
„Imádtam a megboldogult nagymamám fiókjában kotorászni gyerekként. Elsárgult szerelmes levelek és törött kis porcelánfigurák mellett régi fényképekre akadtam. Kecses hölgyek és elegáns urak álltak mozdulatlanul vagy hozzám hasonló kisfiúk hintalóval a karácsonyfa előtt.
Ettől kezdve izgatott a századelő világa és bosszantott a mozdulatlanság, és hogy minden fekete és fehér.
Hosszú éveket szenteltem a korszak kutatásának, látni, megélni akartam azt a világot, amelyből csak egy-egy apró pillanatot adtak vissza a nagymamám féltve őrzött fényképei.
Ma már azt is tudom, a képen szereplő emberek ugyanúgy szerettek, ármánykodtak, ugyanúgy hűségesek voltak vagy éppen a végzetükbe rohantak, mint mi, jó száz évvel később. 51 szenvedélyes történeten keresztül szeretném bemutatni azt a korszakot, amelyet bevallom, én ma már színesben látok. Remélem, nem leszek vele egyedül.”
Sal Endre: Mi, magyarok a századelőn – Előszó
