A 2010-es évek egyik divatos vendéglátási trendje volt Budapesten a belvárosi tetőteraszok, a rooftop bárok, sky bárok elterjedése. Aki azonban azt hiszi, hogy a lapostetőkön zajló közösségi élet valamiféle újkeletű hóbort, az óriásit téved. Zubreczki Dávid urbanista, építészeti szakíró ezúttal egy sok ezer éves hagyomány nyomába eredt.
A világ egyik legrégebbi ősvárosa, Çatalhöyük a mai Törökország területén feküdt, és mintegy kilencezer évvel ezelőtt élte virágkorát. Az ötezer lelkes településnek gyakorlatilag nem voltak utcái, a házak egymáshoz tapadtak, a szomszédos épületeknek gyakran közös fala is volt. Az emberek a háztetőkön közlekedtek, és a felfelé nyíló ajtókon át mentek le otthonaikba. Vagyis a tetők tulajdonképpen egy óriási, összefüggő közösségi teret alkottak. Elképesztően izgalmasan nézett ki! Ha fogalmat akartok alkotni róla, érdemes belenéznetek ebbe a német nyelvű videóba legalább néhány másodpercre. Ennél jobban azóta sem használták ki a tetők adta lehetőséget.
Később a civilizáció a hűvösebb, csapadékosabb Európában indult virágzásnak, és magastetők váltották fel a laposakat. Évezredeken keresztül szinte csak ezzel az építésmóddal lehetett megoldani biztosan a házak vízelvezetését és hőszigetelését. A lapostetők csak a huszadik században jöttek újra divatba, amikor már megfelelő technológiák álltak rendelkezésre (igaz, sokáig azok sem tudták maradéktalanul pótolni a klasszikus cseréptetőket). Ám amint visszatértek, azonnal hasznosítani kezdték azokat, nem is akármilyen funkciókkal.
Korcsolyapálya a város felett és egy 100 éves penthouse
Az 1911-ben megnyílt Andrássy úti Párisi Nagy Áruház tetején például étterem működött, mellette óriási sétánnyal, amelyet télen korcsolyapályaként hasznosítottak! Ez még 110 évvel később is elképesztően menő dolognak hangzik.
Hogy valóban megvalósult-e a korcsolyapálya arról komoly viták folynak, de hogy ezzel reklámozták az áruházat, az biztos.
A két világháború közti modern építészet – melyet a Bauhaus és más haladó szellemű műhelyek képviseltek – végleg szakítani próbált a magastetőkkel. Utólag láthatjuk, hogy ez nem sikerült maradéktalanul, de az biztos, hogy ebben az időszakban fedezték fel maguknak az emberek újra a tetőteraszokat. Budapest első modern bérháza az 1934-ben épült Simplon volt, melyben a hasonló nevű mozi is működött. Ennek a teteje így nézett ki:
Igen, természetesen napágyak voltak rajta, hiszen ezt a pompás teraszt ki kellett használni. Nem ez volt ugyanakkor az egyetlen korabeli bérház, amely hasonló megoldással büszkélkedhetett. A napozóterasz hamarosan fogalommá vált, a két világháború között szinte valamennyi fürdőépület tetején kialakítottak ilyet. Itt nem csak nem vetett semmi árnyékot a napozókra, de az avatatlan tekintetek elől is védve voltak a vendégek.
Persze volt, aki nem elégedett meg a napfürdővel. Vágó László például olyan bérházat tervezett magának az Attila útra, amelyben egy saját műteremlakást is kialakított a hatodik emeleten: ma úgy mondanánk egy penthouse-t. Innen egy itáliai stílusú, szobrokkal díszített tetőkertbe lehetett kisétálni, melynek a közepén egy medencéből csodálhatta a budai panorámát.
Néhány sarokkal odébb és néhány évvel később viszont egészen másra használták a gyerekek egy szintén Attila úti ház tetőteraszát: a Fortepan képének tanúsága szerint fociztak rajta.
Tetőterasz reneszánsz: bárok és buxusok
A háború utáni évtizedek már nem igazán kedveztek a tetőhasználatnak. Bár több lapostető készült, mint bármikor korábban, de a költséghatékonyság miatt ezeket csak nagyon kevés helyen építették úgy, hogy aktívan is hasznosítani lehessen. Üdítő kivételt jelentettek például a hetvenes években készült zalaegerszegi Csipkeházak.
Az ezredfordulón aztán újra felfedezték a városlakók a tetőket. Az akkor épült irodaházak jelentős része már zöldtetős volt, és ez a trend azóta is tart. Legtöbbjükön extenzív zöldtetőt alakítottak ki, de sokukon tetőterasz működik, virágos pihenőkerttel, ahová a dolgozók kisétálhatnak. Természetesen több lakóház is tetőkerttel, sőt némelyikük tetőmedencével épült a fővárosban ebben az időben.
Ma már nem csodálkozunk, ha egy-egy tetőn vagy tetőteraszon medencével találkozunk. De nem kell különleges lakást vennie annak, aki panorámamedencére vágyik Budapesten, hiszen van már olyan hotel is, amelynek a tetején fürödni lehet. Sőt volt amelyiken egyenesen helikopterleszállót építettek ki néhány éve. Ez mondjuk kissé elhamarkodott döntés volt, hiszen nem lehet csak úgy röpködni a város felett, de a technikai feltételek adottak voltak. Ha szállodáknál nem is, kórházaknál ki lehet használni azért ezeket a heliportokat. Ilyen tetőre telepített le- és felszállóhely nem csak Budapesten van kiépítve mentőhelikoptereknek, de például Miskolcon és Szegeden is.
Szerencsére vannak ennél hétköznapibb tetőhasználatok is: ilyenek a bevezetőben is említett tetőbárok. Ahogy az a világon szinte minden dologgal lenni szokott, először az underground kultúra fedezte fel magának a tetőteraszokat (akkor is, ha az underground kifejezés ebben az esetben egy kicsit képzavaros). Az első fecske Budapesten a 2007-ben nyílt Corvintető volt, az akkor még félig-meddig üzemelő Corvin Áruház felső szintjén. A hely különlegessége, hogy eredetileg az itt dolgozók gyerekeinek az óvodája volt a felső szinten.
A következő években azután a lakosság szélesebb köre fedezte fel magának a tetőbárokat, és egy tucatnyi mainstream hely nyílt szerte a városban, követve a divatot. Apró érdekesség, hogy nem csak a már említett, hoteltetőre telepített heliportból lett bár ezekben az években, de a felújított Páris Nagyáruház tetején is újraindult a vendéglátás. Igaz, szerényebb keretek között, mint egy évszázaddal korábban: korcsolyapálya nélkül.
Az azóta megszűnt Corvintető ráadásul nem csak egy szórakozóhely volt egy régi épület tetején, de egyben kertmozi is. Ezzel szintén divatot teremtett: a tízes években Budapest több pontján is filmezhettünk a háztetőkön.
Tetőálmok Pesten: a második város
Ezek a megoldások leginkább azért voltak különlegesek, mert többnyire meglevő tetőket hasznosítottak újra. A főváros legkomolyabb, bárki által látogatható tetőparkját a Westend tetején alakították ki még 1999-ben, mintegy három hektáros területen. Túl azon, hogy ez a méret már mindenféle szabadtéri tevékenységre alkalmas a meccsnézéstől a korcsolyázásig, könnyedén lehetett volna követendő példa is.
Az épületet tervező Finta József nagy álma volt ugyanis, hogy létre kellene hozni egy „második várost” a pesti tetőkön, a belváros felett. Kertekkel, parkokkal, hidakkal összekötve a régi bérházak tetején. Sajnos a bonyolult tulajdonviszonyok miatt ez halálra ítélt ötlet volt, igaz időről időre azért felmerül a megvalósítása.
Pedig milyen szép álom: Budapest lehetne a 21. századi Çatalhöyük, pezsgő élettel a házak tetején.
Zubrecki Dávid írása eredetileg a BMI Bramac és BMI Villas blogján, a JóTetőn jelent meg
