Újabb lehetőséget biztosít a művészetkedvelőknek a Szépművészeti, illetve a Ludwig Múzeum is. A színházi előadások mellett a múzeumok kiállításai és gyűjteményei is elérhetővé váltak az interneten. Sőt, nem csupán megtekinthetjük a különböző művészeti alkotásokat még információkat is megtudhatunk róluk illetve készítőikről.
A budapesti Szépművészeti Múzeum közleményéből kiderült, hogy a járványügyi helyzet miatt a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Vasarely Múzeum is határozatlan időre bezárnak. Azonban a kényszerű szüneteltetés ellenére szeretnék, ha a látogatók ugyanúgy meg tudnák csodálni a különböző kiállításokat, így megosztják velük digitális tartalmaikat.
Virtuálisan bejárhatóvá tették a Magyar Nemzeti Galéria Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című tárlatot az intézmény honlapján, ahol már a Remekművek az oktatásban című oldalt is megtekinthetik az érdeklődők.
Hasonló kezdeményezést indított el a Ludwig Múzeum is #Múzeumotthonról néven. Ahogy honlapjukon fogalmaznak, mivel a fizikai kapcsolat nem jöhet létre így új típusú képi távkapcsolatba kerülhetünk a művészettel.
A múzeum ugyan zárva tart, de online tartalmaikat egy helyen gyűjtötték össze az érdeklődőknek. A korábbi kiállításokhoz készült videó interjúk, tárlat bemutatók és a különböző gyűjteményekhez készült fejlesztő programokat is megtekinthetjük. Utóbbiak a vizuális élmény mellett az aktuális társadalmi, kulturális és médiajelenségek, és azok művészetre gyakorolt hatásának értelmezését célozzák meg.
Ezenfelül élő bejelentkezéseket és szobakoncerteket is láthatunk, és a Ludwig Múzeum szubjektív naplójába is bele olvashatunk, amelyből rengeteg izgalmas háttérinformációt tudhatunk meg.