A Mandiner értesülései szerint, magyar tudósok azonosíthatták Mátyás király csontvázát. Neves külföldi szakvélemény is megerősíti a Magyarságkutató Intézet egyik munkatársának azon sejtését, hogy Székesfehérváron azonosították Hunyadi Mátyás királyunk csontvázát.
A Mandiner szerkesztőségéhez eljuttatott névtelen dokumentum szerint nagy valószínűséggel Hunyadi Mátyás csontvázát azonosították a székesfehérvári nemzeti emlékhely osszáriumában. A feltételezett maradványokat az egykori Szűz Mária Bazilika helyén találták, ahol a középkori magyar uralkodók többségét is eltemették. A sírokat a török időkben feldúlták, a koronázó templom pedig a 19. század elejére teljesen elpusztult. A régészeti feltárások során előkerült csontvázakat később több helyen tárolták.
A Szűz Mária Bazilika helyén ma nemzeti emlékhely áll, amely a Szent István Király Múzeum kezelésében van. Itt zajlottak azok a kutatások is, amelyek a mostani szenzációs felismeréshez vezettek. A Magyarságkutató Intézet László Gyula Kutatóközpontja eddig tizenegy koponya alapján végzett arcrekonstrukciót a területen feltárt maradványokból, amelyekről tudományos közlemény is megjelent az Alba Regia folyóiratban (51. kötet, 2023).
A legújabb felfedezést Gábor Emese antropológus tette, aki 2024-ben több koponyáról készített grafikus rekonstrukciót. Az I/10-es sírszámú koponya hasonlóságot mutatott Corvin János – Mátyás király törvényes fiának – horvátországi Lepoglaván megtalált koponyájával. A szakértő gyanúja szerint közeli rokoni kapcsolat állhat fenn.
Az arcrekonstrukció ezután háromdimenziós modellel és tudományos plasztikus formában is elkészült. A dokumentációt Martin Trautmann nemzetközileg elismert igazságügyi antropológus is megvizsgálta, azonosítási információk nélkül (vagyis annak közlése nélkül, hogy mit tudnak és mit sejtenek a két koponya gazdájáról). Szakvéleménye megerősítette a rokoni kapcsolatot a két koponya egykori tulajdonosai között.
Mivel Corvin Jánosnak nem volt ikertestvére, Hunyadi János – Mátyás apja – pedig Gyulafehérváron nyugszik, a kutatók szerint az egyetlen logikus következtetés, tekintettel arra, hogy a csontváz a székesfehérvári osszáriumból, azaz királysírból való, az hogy az I/10-es csontváz maga Hunyadi Mátyás király földi maradványa.
Fotó: Wikipédia