Összegyűjtöttük a legszórakoztatóbb csapatépítő játékokat, amik nem csak cégeknek, de baráti társaságoknak is jó, közösség-összekovácsoló pillanatokat okozhatnak. Outdoor és indoor megoldásokkal is készültünk cikkünkben.
Miért fontos a csapatépítés?
A csapatépítő játékok és programok segítenek a csapatszellem kialakításában, ugyanis a résztvevőknek több esetben kooperációban együtt, csapatban szükséges dolgozniuk. Fejlesztik a kommunikációt és a problémamegoldást. A cikk első felében könnyen, különleges eszközök nélkül is játszható játékokat hoztunk, míg a cikk második felében programlehetőségeket ajánlunk.
Csapatépítő játékok
Az érme két oldala
Minden érmének két oldala van, ahogy az élet több területének is – mondja a hasonlat. Az érme két oldala című játékot párban érdemes játszani, majd egy-egy kör lejátszása után a párokat érdemes lesz cserélgetni is. A játék úgy épül fel, hogy az egyik résztvevő megoszt valamilyen közelmúltbeli negatív eseményt a párjával, aki csöndesen figyel, majd megpróbálja újra elmesélni a hallottakat, de fontos, hogy kizárólag a jó dolgokat emelje ki a negatív történetből. A feladata az, hogy segítsen a párjának megtalálni a jót a rosszban.
- Résztvevők száma: két vagy több fő
- Szükséges eszközök: nincs szükség kellékekre
- Időtartam: kb. 1 óra 5-10 fő esetén
- Típus: indoor
Háttal rajzolás: vakrajz
A játék a kommunikációt fejleszti: az alapkoncepció az, hogy egy-egy pár háttal ül egymásnak. A pár egyik tagja kap egy képet, egy ábrát, egy szót vagy egy tárgyat, amit az instrukciói alapján a másik félnek le kell rajzolnia. A trükk ott van a dologban, hogy a magyarázó fél nem adhat egyértelmű utasításokat és nem is látja, hogy partnere hogy halad a feladattal.
- Résztvevők száma: két vagy több fő
- Szükséges eszközök: sablonok, papírok, ceruzák, tollak
- Időtartam: kb. 1 óra 5-10 fő esetén
- Típus: indoor
Három állítás igaz, egy hamis
Ebben a játékban kakukktojást kell keresnünk. Többféleképpen is játszható, bonyolítható.
A verzió: Érdemes körbeállni vagy egy asztal körül helyet foglalni. Minden résztvevőnek hangosan fel kell sorolnia 4 állítást magáról: három igazat és egy hamisat. Vigyázzunk arra, hogy a hamis állítás is hihető legyen! Majd a csoport többi tagjának meg kell találni a kakukktojást.
B verzió: Minden résztvevő 1 papírcetlit kap, amire 3 igaz és 1 hamis állítást kell írnia. A vezető összegyűjti a papírokat, majd a csoport első feladata az lesz, hogy egyáltalán kitalálja, ki írta magáról a jellemzőket. Csak ezután kell megtalálniuk a hamis állítást.
Ez a játék a ritkán találkozó csapatok összekovácsolásában is segít!
- Résztvevők száma: minél több, annál jobb (kb 10 főig)
- Szükséges eszközök: papírok, tollak
- Időtartam: kb. 1 óra 10 fő esetén
- Típus: indoor
Ezen az elven működik az egyik legnépszerűbb hazai beszélgetésindító társasjáték, az Igen? is.
Képzeletbeli ajándék
Ez a játék is hasonló elven működik, mint az előző Három állítás igaz, egy hamis című játék. A menete a következő: minden résztvevő felír magáról egy jellemző tulajdonságot egy papírcetlire, majd a játék vezetője ezeket a cetliket összekeveri, és kioszt mindenkinek egyet. Ha a keverés és a kiosztás jól sikerült, akkor mindenkihez valaki más cetlije került. Olvassuk el magunkban a tulajdonságot, majd írjunk fel egy ajándékot, amit az adott személynek adnánk. Ezután következik a tulajdonságok és a hozzájuk társított ajándékok bemutatása.
- Résztvevők száma: minél több, annál jobb (kb. 10 főig)
- Szükséges eszközök: papírok, tollak
- Időtartam: kb. 1 óra 10 fő esetén
- Típus: indoor
Szeretem / nem szeretem
Ebben a játékban is csak papírra és tollakra lesz szükségünk. A résztvevők feladata csupán annyi, hogy írjanak fel egy cetlire 5 olyan dolgot, amit szeretnek és 5 olyat, amit pedig nem. Majd gyűjtsük egy kalapba ezeket a cetliket és keverjük meg. Ezt követően a játékvezető elkezdi felsorolni a listák tartalmát. A feladat egyszerű: találjuk ki, hogy kiről szólnak.
- Résztvevők száma: minél több, annál jobb (kb. 10 főig)
- Szükséges eszközök: papírok, tollak
- Időtartam: kb. 1 óra 10 fő esetén
- Típus: indoor
1 perc és nyersz
Ki ne ismerné az 1 perc és nyersz tévéműsort? Ha jobban belegondolunk, a legtöbb feladatban egyszerű hétköznapi tárgyakat kell használni. Ha szeretnénk a csapatépítésbe versengést is belevinni, jobbnál jobb ötleteket találhatunk!
- Résztvevők száma: minél több, annál jobb (kb. 10 főig)
- Szükséges eszközök: papírok, tollak
- Időtartam: kb. 1 óra 10 fő esetén
- Típus: indoor
Activity és Tabu
A már jól ismert Activity és Tabu társasjátékok bármilyen egyvelege tökéletes működhet. Egy gyakori verzióban például közismert filmjeleneteket kell elmutogatniuk a résztvevőknek, de a Tabu inspirációja alapján a saját szakmánk szakkifejezéseit is bevonhatjuk a Tabuba.
- Résztvevők száma: kb. 4 pár
- Szükséges eszközök: klasszikus Activity vagy Tabu és egy csipet kreativitás
- Időtartam: kb. 1 óra
- Típus: indoor
Csapatépítő programok
Ha az imént bemutatott csapatépítő játékokat már mind kipróbáltátok és valami új, ingergazdag környezetbe szeretnétek ellátogatni, akkor a következő programlehetőségeket jó szívvel ajánljuk. Ezek közül is mutatjuk az 5 kedvencünket:
- Szabadulószoba: a szabadulószobáknak egyre több fajtája érhető el manapság. Vannak matematikai feladványok, nyomozós-keresgélős feladatok, de horror szobák is. A csapat preferenciái és képességei alapján biztos találtok hozzátok passzolót!
- Lézerharc: a lézerharchoz kell állóképesség és ügyesség is, így olyan csapatoknak ajánlott, akik szeretnek bujkálni, célozni és versengeni.
- Minigolf: a minigolf nagyon jó kiegészítő program lehet, de önálló programként nem biztos, hogy megállja a helyét. A pályák viszonylag gyorsan teljesíthetők, ha van ügyességünk az ilyesmihez. Fényfestést használó (UV, LED) minigolf pályák is léteznek már, amik feldobhatják a hangulatot.
- Bowling: a bowling a csapatépítők egyik klasszikusa. Arra érdemes figyelni, hogy azonos kompetenciájú csapatokat állítsunk össze. Minden csapatban legyenek kezdők, haladók és gyakorlottak is, hogy kiegyenlítettek legyenek az erőviszonyok.
- TortaMesék: a foglalkozásokon egyszerre van lehetőség szórakozásra, a kreativitás kibontakoztatására és a cukrász szakmába való bepillantásra. Igazi kulináris élmény, ahol alkalom nyílik az együtt tanulásra, miközben feledhetetlen pillanatokat él meg a csapat. Nézz körül a programok között itt!