Tihanyi Lajos egyik korai, kiemelkedően szép alkotása lesz a Virág Judit Galéria
tavaszi aukciójának egyik sztárja. Az 1908-ban született “Nagybányai piac” című
festményt közel 100 éven keresztül eltűntnek hitték, ám a lappangó mű másfél
évtizede felbukkant és azóta a magyar modernizmus egyik gyöngyszemeként tartják
számon. A Tihanyi-képet az aukció többi darabjával együtt május 5-től két héten át a
nagyközönség is ingyenesen megcsodálhatja.
Tihanyi Lajos képei iránt nagy a kereslet szerte a világon, a hazai modernizmus kiemelkedő
alakjának művei egyre többet érnek. 2023-ban Tihanyi “Tájkép Margit-híddal” című
festménye egészen 130 millió forintig menetelt a Virág Judit Galéria téli aukcióján, 2021-ben
pedig a Pont Saint Michel című kép nem kevesebb, mint 220 millióért cserélt gazdát szintén
a Virág Judit Galéria árverésén.

Ez utóbbi kép is 1908-ban készült, akárcsak a május 19-én aukcióra kerülő Nagybányai piac
című alkotás. Tihanyi fiatal, 23 éves volt ekkor. A művész ekkor már megjárta Nagybányát,
valamint eljutott Párizsba is, a francia fővárosban töltött hónapok óriási hatással voltak rá.
Kinyílt előtte a világ, és élete korábbi színterei csupán poros kisvárosnak tűntek számára.
Innentől Paul Gauguin, Paul Cezanne és Henri Matisse voltak a példaképei.
A nagybányai művészvilágba visszatérve festette meg ezt a képét, amely – rá jellemző
humorral – akkor ábrázolja a piacot, amikor épp nincs piac. „Nagybánya kiváló helyszín volt
Tihanyi számára, hogy a Párizsban látottakat, tapasztaltakat kamatoztassa, és rátaláljon
saját útjára. Ennek a rálátásos, vad színekkel megfestett képnek a kompozíciója merész,
színei a nagy francia fauve mestereket idézik. A modernizmus igazi gyöngyszeme ez” –
mondta el Virág Judit, a Virág Judit Galéria művészettörténésze és társtulajdonosa. A
képnek hányattatott sors jutott, a keletkezése után egy évszázadon át elveszettnek hitték,
azonban később felbukkant egy kiállításon és azóta a Tihanyi-életmű értékes darabja.
A Virág Judit Galéria május 19-i aukciója számos egyéb izgalmas tételt tartogat még. Ilyen
például Battyhány Gyula Bábel című festménye, amely az arisztokrata származású művész
egyik főműve. Batthyány előszeretettel tartott görbe tükröt a hazai arisztokrácia tagjai elé,
azonban ezen a biblia témájú, roppant részletgazdag festményen szövetszerűen forrnak
össze a meseszerű jelenetek. A kép mostanáig lappangott, ám most, hogy előkerült, az
aukció egyik leglátványosabb darabja lesz.
Ugyancsak az árverés kiemelt tétele Faragó Endre Kávéházban című alkotása, valamint
Czigány Dezső Zöld kancsós, almás csendélet 1930-körül című festménye. Vaszary János
Mezei virágok csendélete nemcsak szépsége miatt érdemel említést, hanem azért is, mert
Irwin Shaw világhírű író tulajdonában volt.
A Tihanyi kép és a gazdag aukciós anyag két héten át, május 5-től 17-ig megtekinthető a
Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.)
(Fotó: Astoria Agency)