A főváros ivóvízellátását biztosító kutak működéséhez elengedhetetlen a Duna megfelelő vízszintje. A mostani, drasztikus vízhiány azonban már a part menti kavicságyak víznyomását is veszélyezteti.
A hőség és a csapadékhiány már nem csupán a vidéki tájakon okoz gondot – Budapest ivóvízellátása is veszélybe került. A helyzet sürgős beavatkozást kíván, hiszen naponta mintegy 80 millió köbméterrel kevesebb víz érkezik a Dunán a megszokottnál. Ami pedig beérkezik, az villámgyorsan távozik is az országból.
A főváros ivóvízellátásának biztonsága döntően a Szentendrei-szigeten és a Csepel-szigeten működő, úgynevezett csápos kutakra épül. Ezek a kutak nem közvetlenül a Duna vizét termelik ki. A folyómeder alatt található, több méter vastag kavics- és homokrétegen természetes módon átszűrődő vizet hasznosítják.
A rendszer működésének alapfeltétele a Duna megfelelő vízállása. Magas vízszint esetén a folyó víznyomása biztosítja, hogy elegendő víz jusson a kavicságyon keresztül a kutakba. Ha azonban a Duna vízszintje jelentősen lecsökken, ez a nyomás is mérséklődik. Ennek következtében a magasabban elhelyezkedő csápok vízhozama számottevően visszaeshet, szélsőséges esetben pedig teljesen meg is szűnhet. Ez közvetlenül befolyásolhatja az otthonokba is eljutó ivóvíz üzembiztonságát.
A probléma már most is égető. Solymár és több Budapest környéki település már elesett, ott már vízhiány ütötte fel a fejét. Míg a fővárosban ivóvíz-ellátási problémák lépnek fel, addig a vidék teljesen kiszárad. Tavak, patakok, kisebb folyók tűnnek el, s óriási ökológiai károk keletkeznek.
A Mi Hazánk Mozgalom határozott álláspontja szerint nem várhatunk tovább a vízkormányzással. Dócs Dávid, a párt alelnöke felszólította a kormányt, hogy azonnali cselekvési tervet dolgozzon ki. „Ha már van Élő Környezetért Felelős Minisztérium, akkor azonnali cselekvési terv is legyen mellé!” – hangsúlyozta. A párt követeli a vízgazdálkodás radikális reformját, például kezdjék meg annak előkészítését, hogy az idén télen lehulló nagy mennyiségű csapadékot meg lehessen tartani, majd hasznosítani lehessen a magyar agrárium és a magyar emberek érdekében.
Fotó: maviz.hu





