Megújulhat a Városmajor, Budapest legrégebbi közparkja

A Városmajor felújítására hosszú ideje tartanak igényt a budai lakosok, így a Budapest Fejlesztési Központ, valamint Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára kezdeményezésére átfogó fejlesztést célzó nyílt tájépítészeti tervpályázat került meghirdetésre.

A díjazott pályaműveket március 29-én mutatta be Fürjes Balázs államtitkár, Vitézy Dávid BFK vezérigazgató, Erő Zoltán Budapest főépítésze, és Pokorni Zoltán a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere. A Bíráló Bizottság a 14 beérkezett pályamű közül az OpenSpace Kft. és a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft., által készített terveket találta a legjobbnak, így ennek alapján újulhat meg a Városmajor.

Külön pozitívum, hogy Pápai Veronika vezetésével egy csak nőkből álló tervezői csapat vette át az első díjat a zsűri képviselőitől.

A szakmai zsűri egy második, és két harmadik díjat osztott ki, és két tájépítészeti pályaművet megvételre javasolt. Ezen kívül dicséretben részesített pályázókat. A zsűri döntése alapján az eredmény a következőképpen alakult:

  • Első helyezett: OpenSpace Tájépítész Stúdió, Deichler Jakab Építész Stúdió
  • Második helyezett: Garten Stúdió
  • Harmadik helyezett: Objekt Tájépítész Iroda, Geum Műterem, ARCHI-KON, Közlekedés
  • Harmadik helyezett: Lépték-Terv, Hello Wood

A nyertes pályázatok alapján lehetőség lesz arra, hogy a jelenleginél nagyobb zöldfelületű és rendezettebb parkot vehessenek igénybe a pihenésre, sportolásra, sétálásra és kikapcsolódásra vágyók.

Vitézy Dávid Facebook bejegyzésben emelte ki:

“A tervpályázat a folyamat eleje és nem a vége – ahogy Fürjes Balázs államtitkár az eredményhirdetésen elmondta, a BFK számláin van már az a forrás, amivel a részletes tervezést azonnal meg tudjuk kezdeni. A Kormány a Városmajor közpark megújításához szükséges forrásokat a BFK számára biztosította.

A tervpályázaton a bíráló bizottság a kiadott tervezési programra válaszul beérkezett koncepciók és látványtervek alapján dönt – a részletes tervezés a győztes kiválasztásával kezdődik. Ezt követően lesznek minden részletre kiterjedő, a helyben élőkkel részletesen egyeztetett, megvalósítható tervek és végül így valósulhat meg a Városmajor megújítása.”