Országos hatáskörű közlekedésszervezőként alakult meg a Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zrt., amely Vitézy Dávid irányítása alatt a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz tartozik. Vélhetően az új szervezet veszi át a Budapest Fejlesztési Központ feladatait is a jövőben.
Az újonnan megalakult Központ feladata a közösségi közlekedési menetrendek összehangolása, a tarifarendszerek egységesítése és az utasok még színvonalasabb kiszolgálása, a MÁV–Volán-csoport, a GYSEV és más szolgáltatók közszolgáltatásainak megrendelése és összehangolása az állam nevében, valamint a vasúti és hévfejlesztések stratégiai tervezése – jelentette be Vitézy Dávid, aki május 25-e óta Palkovics László miniszter felkérése által a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára.
A Nemzeti Közlekedési Központ országos közösségi közlekedési integrációs szervként foglalkozik feladataival, amelyeket részben a Budapest Fejlesztési Központtól, a KTI Közlekedéstudományi Intézettől és a közúti, vasúti szolgáltatóktól vesz át. A tulajdonosi joggyakorló TIM és az NKK együttesen a szakpolitikai tervezésért, irányításért, a szolgáltatások megrendeléséért is felel majd.
„A Nemzeti Közlekedési Központ küldetése, hogy minőségi, vonzó közösségi közlekedési kínálat, egységes és országos ütemes menetrendek, csatlakozások és tarifarendszer kialakításával győzzön meg minél többeket a gyors, kényelmes és megbízható közösségi közlekedés használatának előnyeiről. A tiszta és energiahatékony közlekedési módok megerősítése nélkül nincs hatékony környezetvédelem sem” – mondta Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedési államtitkára.
A Központot az új vezérigazgató kinevezéséig átmenetileg Vitézy Dávid államtitkár vezeti.
A 2010 óta elvégzett infrastruktúra-, jármű- és szolgáltatásfejlesztések szilárd alapot teremtenek a közösségi közlekedés lendületesebb, a városi és vidéki életminőséget egyaránt javító korszerűsítéséhez. A stratégiai célok megvalósításával az utazási igényekhez rugalmasan igazodó, magas színvonalú, az autózással szemben időben és árban is versenyképes szolgáltatási paletta áll majd a közlekedők rendelkezésére az ország minden részében – olvasható az MTI-n.