A világ egyik legrangosabb építészeti díjának, a World Architecture Festival (WAF) 2026-os döntősei közé került a budapesti Citadella megújítása. A 2026 tavaszán átadott rekonstrukció a Completed Buildings – Creative Re-use kategóriában versenyez, amely a meglévő épületek új funkcióval történő megújítását értékeli.
A WAF a világ egyik legelismertebb építészeti eseménye: a döntősöknek novemberben élőben kell bemutatniuk projektjüket a nemzetközi zsűri előtt, amely 37 ország 164 szakemberéből áll. A kategóriagyőztesek közül választják ki az év épületét.
A Citadella felújítása azért is különleges, mert az egykori, elzárt katonai erődöt nyitott közösségi térré alakították. A rekonstrukció nemcsak a műemléket állította helyre, hanem parkot, kiállítótereket és új városi találkozóhelyet is létrehozott, új szerepet adva Budapest egyik legismertebb történelmi épületének.
A szuperzsűri tagjai között a nemzetközi építészeti élet olyan meghatározó szereplői szerepelnek, mint Fernando Menis, Marlon Blackwell, Sanjay Puri vagy a Harvard Graduate School of Design professzora, Grace La. A Citadella tervezőinek novemberben élőben kell megvédeniük a koncepciójukat, szakmai érvekkel bemutatva, hogyan lehetett egy elhanyagolt erődből nyitott, átjárható és használható közösségi helyet megalkotni.
A Creative Re-use kategóriába olyan meglévő épületeket és épületegyütteseket díjaznak, amelyek az átalakítást követően új funkciót kapnak.
Fotó: Nemzeti Hauszmann Program





