Magyar kutatók vezetéken kötnék össze Paksot Budapesttel, a Duna is jól járhat ezzel

A Paksi Atomerőmű hulladékhőjét egy 125 kilométeres távhővezetéken juttatnák el a fővárosi távfűtési rendszerbe. A Budapesti Közművek és a BME közös tanulmánya vizsgálja a műszaki megvalósíthatóságot – a beruházás jelentős mennyiségű földgázimportot válthat ki, és tehermentesítheti a Dunát a jelenlegi hőterhelés alól.

A Világgazdaság számolt be a most induló tanulmányról, amely azt vizsgálja, hogy a Paksi Atomerőmű által termelt hőt hogyan lehetne a legjobban hasznosítani. A Budapesti Közművek (BKM) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakemberei közösen elemzik, milyen műszaki megoldással lehetne távhővezetéket fektetni Paks és a BKM között, ezáltal az atomerőmű hulladékhőjét távfűtési céllal Budapestre eljuttatni.

A BKM finanszírozza a kutatást, amelynek eredménye idén év végén várható. A távfűtés egyébként nem újdonság Paks számára: a város lakótelepi részén már a nyolcvanas évek óta az atomerőműből származó hővel fűtik a társasházakat. Ha pedig megépül a Paks 2, ez a hőforrás egészen az évszázad végéig rendelkezésre áll majd.

A projekt egyik legnagyobb nyertese a Duna lehet. A tervezett vezeték jelentős hőterheléstől mentesítené a folyót. A modern távhővezeték-technológia révén a hőveszteség minimális lenne, így a gazdaságosságot sem befolyásolná érdemben. A különlegesen szigetelt, 1000 milliméter átmérőjű vezetékpár akár a Duna nyomvonala mellett is haladhatna, komolyabb bontás, kisajátítás vagy környezeti teher nélkül. A földbe fektetett csövek köré ráadásul helyben honos növényzet telepíthető.

A fővárosi távhőrendszer stabil piacot kínál. A FŐTÁV ügyfélköre dinamikusan bővül: az elmúlt öt évben mintegy 100 megawatt új fogyasztó csatlakozott. A téli csúcsigény körülbelül 1000 MW, míg a nyári használati melegvíz hőigénye is 100 MW körül alakul. Ezen igények érdemi részét a paksi hő egész évben biztosítani tudná.

A mintegy 125 kilométeres távhő-tranzitvezeték nyomvonala Dunaújvárost, Százhalombattát és Érdet is érintheti. Ezekben a városokban már most is üzemel távhőszolgáltatás, így az új vezetékből ők is részesülhetnének, gyorsítva a beruházás megtérülését. A rendszerre ipari parkok és melegházak is felfűzhetők, tovább javítva az energetikai hatékonyságot.

A beruházás nem csupán környezetvédelmi szempontból előnyös. Jelentős mennyiségű földgázimportot válthat ki, csökkentve Magyarország energiafüggőségét. A kormány által sikeresen megszerzett EU-s források bevonásával a projekt az unió klímapolitikai, környezetvédelmi és energiafüggetlenségi céljait is szolgálja. A tanulmány eredményei hamarosan választ adhatnak arra, hogy a paksi hő valóban eljuthat-e a fővárosi radiátorokba.

Fotó: MVM Paksi Atomerőmű Zrt. (https://atomeromu.mvm.hu/)