A Magyar Kerékpárosklub az új Mol Bubi árazásának felülvizsgálatát sürgeti

Elindult a Mol Bubi 3.0 éles tesztje, az első ötezer jelentkező már díjmentesen próbálhatja ki a rendszer új generációját – ígéri a főpolgármester (bár a bejelentést követő órákban lapunk már nem tudott regisztrációt elvégezni az applikációban). Az új rendszer többlépcsős árazásáról eddig még kevés szó esett. Korábban itt írtunk a megemelkedett díjakról, most pedig a Magyar Kerékpárosklub is megkereste a BKK-t, és az árazás felülvizsgálatát sürgeti.

szakmai szervezetként úgy látjuk, hogy a tervezett árak nem szolgálják maradéktalanul azt a célt, hogy minél többen válasszák a kerékpárt a mindennapi közlekedésben. – Írják a közleményükben.

A Magyar Kerékpárosklub közleményét az alábbiakban teljes egészében közöljük:

„Megkerestük a BKK-t a Bubi 3.0 tervezett díjszabása és a kerékpáros fejlesztések miatt

Nagyon örülünk, hogy érkezik a következő generációs közbringarendszer: a nagyobb flotta, a korszerűbb rendszer és az elektromos kerékpárok megjelenése mind komoly előrelépést jelentenek Budapestnek. 

Ugyanakkor szakmai szervezetként úgy látjuk, hogy a tervezett árak nem szolgálják maradéktalanul azt a célt, hogy minél többen válasszák a kerékpárt a mindennapi közlekedésben.

„A hagyományos bringáknál az évi 21 250 forintos bérlet a hazai viszonyok között túl magas – különösen egy részben közpénzből finanszírozott közszolgáltatás esetében. Fontos kérdés, hogy a működésre és fejlesztésre fordított milliárdos támogatások hogyan jelennek meg a lakossági díjakban.

Az e-Bubinál: A megemelt, 29 750 forintos éves díj kifizetése után a felhasználó mindössze a feloldási díj alól mentesül. Az e-Bubik esetében nem jár a megszokott 30 perces díjmentes ablak – az út első másodpercétől kezdve folyamatosan pörög a 60 forintos percdíj!

Mit kértünk a BKK-tól a levelünkben?

  1. Mutassák be az árképzés szakmai indokait, és vizsgálják felül a díjszabást még a teljes indulás előtt.
  2. Szeretnénk, ha a hagyományos kerékpárok éves bérlete 20 000 forint alá kerülne, hogy a Bubi továbbra is széles körben elérhető szolgáltatás maradjon.
  3. Kezdeményeztük az egyeztetést a bejelentett 200 millió forintos kerékpáros fejlesztési keretről is, mert szeretnénk, ha ezek a fejlesztések minél hamarabb megvalósulnának a városban.

Bízunk benne, hogy a BKK nyitott lesz a szakmai párbeszédre, és közösen sikerül egy még vonzóbb, megfizethetőbb közbringarendszert kialakítani Budapesten!”

Kép forrása: BKK (bkk.hu)