Az 1920-as években Budapest egyik repülési központja a Duna belvárosi szakaszán, a Szent Gellért tér mellett volt megtalálható. A repülés hőskorában a hidroplánoknak – a vízről felszálló repülőgépeknek – sokkal nagyobb szerepük volt, így a hajók mellett a repülők is a kikötőkben várakoztak.
Budapest a boldog húszas évek alatt élte aranykorát. A város pezsgő mindennapjait mi sem szemlélteti jobban, mint a Duna központi szakaszáról rendszeresen felszálló repülőgépek, amelyekkel az utasok alkalmi és menetrendszerinti utakat tehettek meg Magyarország több pontjába. Az Est napilap az alábbi sorokkal üdvözölte az újfajta közlekedési formát:
„A Dunának pár napja új szenzációja van. Ezüst madarak repülnek felette. A Ferencz József híd és a Műegyetem előtti Duna-part feketéllik a kíváncsiaktól.”
Az ezüst madarakat az Aeroexpress légitársaság üzemeltette, amelyek Junkers F–13 alumínium hullámlemezekkel borított, modern repülőgépek voltak. Összesen hat darab állt üzembe, kettőt a magyar állam vásárolt meg, míg további négyet a cégbeli részesedés fejében, a Junker repülőgépgyár biztosított.
1923-ban indulhatott el a hidroplán koncessziónak köszönhetően az utasszállító hidroplánrepülés. A koncesszió eredetileg a szárazföldi repülést részesítette előnyben Budapest és a környező fővárosok közötti légi útvonalakra, azonban az engedélyeket sikerült kiterjeszteni a Duna magyarországi szakaszára, és a Budapest–Balaton útvonalra is.
Az Aeroexpress működéséhez állami támogatást is kapott, azonban ennek szigorú feltétele volt, hogy a viteldíjak nem lehetnek magasabbak, mint a vasúti expresszvonat első osztályára szóló jegyárak kétszerese.
További feltétel volt, hogy a gépeket évente legalább 280 napon keresztül kellett üzemeltetni, valamint hogy a posta egyes küldeményeinek szállítását is vállalták, természetesen a költségek megtérülése mellett.
