Kéményseprő-ház

Kéményseprő ház szobor

A Palotenegyedben rendszeresen sétálóknak már bizonyára hozzászokott a szeme a díszes, szokatlan színekben pompázó, ám sokszor mégis romos épületek jelenlétéhez. A Bródy Sándor – korábban Főherceg Sándor – utca még a környékhez képest is különös hangulatot idéz, főleg ha észrevesszük azt a bizonyos, a többitől eltérő, a megszokottnál alacsonyabb, elhagyatottabb épületet.

Fotó: Krihtin Yvette

A Bródy Sándor utca 15. szám alatt álló klasszicista Kéményseprő-házról van szó, mely 1855-ben készült el Hild Károly (igen, az a bizonyos Hild József testvérének) tervezésében, egy svájci-olasz kéményseprőmester, Devecis (Del Vecchio) Mihály megrendelésére.

A kapu fölött, a homlokzaton megfigyelhetünk egy kiálló, üres kis „erkélyecskét”. Ezen a helyen állt – egészen pár évvel ezelőttig – egyfajta cégérként is funkcionáló kéményseprő szobor, amely vélhetően a ház hajdani tulajdonosának mesterségére kívánt utalni.

Az épületről és annak lakóiról, a több mint 160 éves múltja alatt több legenda is született. Beszélték, hogy a Hild fivérek közül nem is Károly, hanem József tervezte az épületet, s nem is az olasz kéményseprő-dinasztia volt az első tulajdonos vagy maga a megrendelő. Illetve az a szóbeszéd is járta, hogy az olasz család ebben a házban segítette meg maga Petőfi Sándor fiát, Zoltánt, a 1860-as évek egy hűvös téli napján.

Fotó: Krihtin Yvette

2018-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ingatlanfejlesztési projektjének keretein belül elindult az épület átalakítása, a műemléki részek megőrzésével. A terv szerint a kéményseprőházat, a már meglévő Szentkirályi utca 26. szám alatt álló egyetemi épülettel vonják össze, hiszen a két telket a hátsó udvarokon keresztül össze lehet kötni. A kis kéményseprő szobor szintén, restaurálás céljából eltávolításra került, hogy jobb állapotban térhessen vissza eredeti helyére, amely, az új beruházások ellenére remélhetőleg meg is fog valósulni.