Juhász Gyula (1883. április 4. — 1937. április 6.) a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője volt. Sorsa már gyermekkorában sem volt könnyű: beteges, gyenge testalkatú gyermek volt, mindez párosult egy depresszióra való hajlamossággal. Ezek pedig társas kapcsolataira, így szerelmi életére is rányomták bélyegüket.
A költő egész életén át boldogtalansággal küzdött, szüntelenül magányosnak érezte magát, így versei bővelkednek a pesszimista jegyekben. Juhász Gyula nevéről sokaknak az Anna-versek jutnak eszükbe, de két másik nőhöz fűződő érzelmeit is megeleveníti verseiben. Ezek közül szemezgettünk.
Szerelem
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
Hallgassuk meg a verset Für Anikó előadásában:
Coronatio
Annának víg bukását, könnyű vesztét
Jelentik gyászos pósták néha nékem,
Hogy elsodorták tőlem ködös esték
S rózsák között botorkál víg vidéken.
Annának víg bukását nem sirattam,
Mert Annát nékem nem lehet siratni,
Annának én örök száz kincset adtam,
Min nem győzhetnek a pokol hatalmi.
Szépség, szűzesség, ifjúság virága,
Mint tépett párta, hullhat föld porába,
Örökkön él én édes, büszke, drága,
Mennyei mély szerelmem ciprusága.
Annának már a koronája készül
Aranyból és gyémántból szűz egekben,
Ő nem szédülhet már le semmi égbül,
Anna örök, mert Annát én szerettem!
Anna Örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakultál
Arcképed a szivemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd szivem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Hallgassuk meg a verset Mészáros Béla előadásában:
Juhász Gyula szerelmei közül Anna, azaz Sárvári Anna személye volt a legmeghatározóbb. Érdekesség, hogy Annával személyesen szinte alig ismerték egymást, a nő nem viszonozta a költő érzelmeit. A férfi a nagyváradi színházban látta meg először őt, és azonnal beleszeretett. Titkon eljárt próbáira, és sokszor követte múzsája lépteit, de ő sokáig tudomást sem vett a férfi létezéséről.
Milyen volt…
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Hallgassuk meg a verset egy modern feldolgozásként, a Kávészünet zenekartól:
Júlia
Fekete hídján a halálnak
Fehér szűz jött az életembe.
Júlia
Békéje, láza és szerelme.
Már vártak a sötét göröngyök,
Komoly thuják s a barna sírkert.
Júlia
Fölém hajolt s életre intett.
Örök álom helyett valóság,
Köszönöm, hogy kezed nem enged
S visszaad
Életnek, vágynak, gyötrelemnek!
Juhász Gyula 1914-ben öngyilkosságot megkísérelve mellkason lőtte magát, és a budapesti Rókus kórházban ápolták. Itt találkozott Eőrsi Júliával, aki újságíró, író és tanár volt. A nőt a Világ című lap küldte, hogy számoljon be a költő állapotáról. Juhász Gyula mikor magához tért a nőt pillantotta meg először. A nő vigaszt nyújtott számára, akit elvakított a költőt körülvevő hírnév.
Irma
Irmát szeretni szép és jó lehet
És tudni jó, hogy Irma mit szeret?
Ha szelídség kell néki, mint a bárány,
Úgy hevernék én édes nyoszolyáján,
Ha vadság kell, hát marcangolni tudnám,
Mint tigris, forrón, vágyakozva, durván.
És Irma szőke! Szőke bestia,
Vagy szőke macska? Bús álmok fia,
Jó Hamlet én, új életvágytól égek,
Mert Irma izzó s édes, mint az élet!
Kilényi Irma egy rendezvényen hallotta beszélni Juhász Gyulát, és önként jelentkezett titkárának. Érdekesség, hogy a költő édesanyja egyedül Irmát tudta elképzelni fia feleségeként, és a körülöttük lévők sem értették, hogy miért nem lesznek egymáséi.
Juhász depressziója egyre csak súlyosbodott, és végül 1937-ben, 54 éves korában öngyilkos lett. Olvasói közül sokan magát Annát okolták azért, hogy kioltotta életét. Irma főnöke halála után is tovább dolgozott: gondozta hagyatékát gondozta és összegyűjtötte a kéziratban maradt verseit, újságcikkeit.
Neked melyik a kedvenc szerelmes versed Juhász Gyulától? Küldd el nekünk!
