Tudósítás, tanúvallomás, visszaemlékezés, esetleg performatív jelleggel létrehozott szabadvers. Nem tudjuk pontosan minek szánta a szöveget az, aki írta. Talán mindnek egyszerre, talán csak az egyiknek, melyben most az olvasás szabad lehetőségei szerint több műfaji sajátosság is felfedezhető. A találgatás persze komolytalan eljárásnak tűnhet, de az értelmezés játékától nem tagadhatjuk meg. A barkochba sem céltalan kérdezz-felelek, hanem a megismerésnek szórakoztató formája. Segítse a felfejtést ekként a találgatás, de ne feledjük el, hogy jelen esetben mégiscsak a szöveg élvez prioritást, így fantáziánknak kell hozzáidomulnia.
Az átláthatóság kedvéért álljon itt az írás:
Volt képünk hozzá…
E házzal szemben a múlthéten megálltunk:
fél szemmel észleltem már, hogy kinéztek
minket a párommal, hát arra kértem,
készítsen képet a menten meglátott
fenti eladó lakás ablakáról.
Vasárnap éjjel negyed kettő múlt el
pár perccel éppen (a hirdetőtáblát
párom a kérésemre rögzítette):
addigra már oldalra nézve láttam,
egyetlen illető követ csak minket.
Mondtam, hogy menjünk, majd otthon megnézzük,
tetszik vagy sem a hirdető lakása,
annyit azért még közben megjegyeztem,
milyen szép is volna, ha erre laknánk
(a párom persze nem nagyon tudhatta,
kik éltek és alkottak itt e házban).
Bő félórával később már kiértek
a rendőrök és bizton átkutatták a
támadónkat: éjjel fél háromkor
immár nyugodtan haza is mehettünk.
A támadónk mindmáig szabadlábon
járja a környéket többedmagával:
és a párom míg álomlakásra költ majd,
költők vigyázzák minden egyes léptét.
Budapest, Felhévíz, Frankel Leó utca 21.
Amennyiben a tudósítás felől tekintünk rá a szövegre, úgy azt sajátos megjelenési módjában kell vizsgálnunk. Ki van függesztve a háznak falára harmincegy pőre sor, gondosan lelaminálva, hogy védve legyen az időjárás viszontagságaitól. Feltehetőleg azért, hogy szembetűnővé váljanak, valamint, hogy elegánsabban nézzenek ki, díszítés gyanánt a sorokat fekete szegély keretezi minden oldalról. Mindez művi plasztikusságot kölcsönöz a megjelenésnek. Megfoghatóvá és vizuálisan lekövethetővé válik a történet. A megszólaló az utcának transzparens csatornáján keresztül, egy emlékplakettet megidézve szeretne tájékoztatni arról minden járókelőt, hogy vele és a párjával mi történt azon az éjszakán, amikor is bűncselekmény áldozataivá váltak. Személyes érintettséggel egészül ki tehát a hírközlés, ezzel pedig a tudósításnak egyik legfontosabb követelménye – tudniillik az objektív megközelítés – érvényét veszti. Ugyanakkor bizonyos alapvető műfaji jellemzőket, úgymint a linearitás megtartását, vagy a hely és idő tényezőjének informatív megjelölését fel lehet fedezni a leírtakban.
A szubjektívnek és az objektívnek e keveredése okán érdemes lehet inkább tanúvallomásként kezelni a beszámolót. Az az érzésünk támadhat ugyanis, mintha a megtörtént vagy elszenvedett eseményről nekünk kellene jegyzőkönyvet készíteni, vagy döntenünk kellene annak hitelességéről, akár az esküdteknek. A rendőrségi intézkedésnek beemelése a szövegbe, illetve a zárójeles megjegyzések általi pontosítás a hivatalos eljárásnak valósághű formuláját aktivizálja.
A tanúvallomásnak elengedhetetlen adalékát, a visszaemlékezést önmagában is illene tárgyalnunk. Tulajdonképpen ebbe a kategóriába illeszthető be leginkább a textus. Az elmúltnak felelevenítése konstruálja meg az elbeszéltet. A hátrahagyott emlék hatására az olvasó a támadásnak akkori idejére és helyszínére térhet vissza, az akkori érzelmi atmoszférában keringhet. Hogy az ismeretlen alkotó szövege egyszerre tudósítás, tanúvallomás és visszaemlékezés, vagy ez csupán egy instabil projekció, melyet az olvasásnak értelmező funkciója működtet, az nem feltétlenül fog kiderülni.
Ahogyan arra sem fog keletkezni teljes bizonyosággal válasz, hogy nevezhető-e egyáltalán versnek az egyébként versszakokba rendezett írás. Jó eséllyel annak szánta készítője, de a zárlatnak poétikai vonásán kívül nem igazán található erre utaló jel. Az alakzatoknak, trópusoknak, illetve ritmusoknak nincs vagy nem szándékos a jelenléte, a működése. Ám az is lehet, hogy pont a tartalom átadásának őszinte gondolati és érzelmi síkja az, mely megalapozottá teszi a lírának jellegét. Persze ez is találgatás. Gyenge próbálkozás, de remélhetőleg ártalmatlan, hiszen kutatni igyekszik a nyomokat, nem elfedni azokat, vezetni óhajt, nem pedig elterelni.
