Bár elméletben a szupravezető áramkörök jelentősen növelhetnék a szuperszámítógépek erejét, a kutatások technikai problémák miatt évekkel ezelőtt megrekedtek. Ezen igyekszik változtatni a Csonka Szabolcs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizika Tanszékének docense által vezetett Lendület-kutatócsoport, amely nanoméretű áramköröket fejleszt. Kutatásaik hozzájárulhatnak az igazán hasznos kvantumszámítógépek megjelenéséhez is. A műegyetemi kutatók egészen új vizekre evezhetnek, talán messzebbre is, mint az iparban dolgozó kollégáik – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.
E jelenség olyannyira új, hogy jelenleg még az sincs tökéletesen tisztázva, hogy miért működhet. Ezért a Lendület-csoport egyik célja e jelenség megértése, illetve annak felderítése, hogyan lehet ennek alapján eszközöket készíteni
– mondta el Csonka Szabolcs, kutatócsoport-vezető
A jelenleg zajló kutatások során a Lendület-csoport a szupravezető áramkörökre összpontosít, amelyek hatékony megvalósítása a legnagyobb gyártóknak sem sikerült. A hazai kutatók ígéretes módszere egy nanoméretű szupravezető fémekben mutatkozó jelenségre épül, mely lehetővé teszi igen apró, szupravezető tranzisztorok létrehozását, amely egészen újfajta elektronikának nyithat utat.
A nanoméretű szupravezetők felhasználhatók lennének a kvantumszámítógépek fejlesztéséhez is. Ennek lényege, hogy elektronokat csapdába ejtve mesterséges atomokat, majd ezekből mesterséges molekulákat hoznak létre. Ezzel a jelenleginél megbízhatóbb információtárolási módot képesek megvalósítani, ami lehetőséget nyithat nagyobb kapacitású kvantumszámítógépek kialakításához.
Csonka Szabolcsnak és munkatársainak sikerült 2021-ben először kísérletekkel is bizonyítaniuk, hogy lehetséges két atomból szupravezető kötés segítségével mesterséges molekulát létrehozni.
Azóta több más kutatás eredményei is megjelentek a témában, és egyre valószínűbb, hogy e mesterséges molekulák olyan topologikus tulajdonságokkal bírnak, amelyek alkalmassá tehetik őket a kvantum-számítástechnikai alkalmazásra.
A kutatásban az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete is részt vesz a Lendület-pályázat keretében.