Az urbex egy rövidítés, amit magyar és angol kiejtéssel egyaránt használnak, jelentése, urban exploration, azaz városi felfedezés. Aki ennek a szokatlan hobbinak hódol, használaton kívüli épületekbe jut be, melyekbe az esetek többségében tilos bemenni. A világszerte egyre népszerűbb tevékenység köré underground jellegének köszönhetően szubkultúra épült. Az itthoni urbex szerelmeseinek rejtett világát igyekszem feltárni a következőkben.
Ki az az urbexes? Miért megy be olyan helyekre, ahol baja eshet vagy ahová tilos bemenni? Olyan kalandorok, akiket vonz a felfedezés öröme, a tilosban járás okozta adrenalin, akik meglátják a szépséget az elhagyatottság okozta pusztulásban és akik vállalják a kockázatot, hogy a múlandód megörökítsék az utókornak. Kit ez, kit az vonz benne inkább, attól függően, mi az adott személy érdeklődési köre. Indíttatás lehet az építészet tisztelete, szeretete, a fotózás vagy videó készítés művészete (lásd itt), de vannak, akik a „nehéz vadakban” érzik a kihívást, amikbe fáradságos bejutni, körültekintést és hosszú tervezést, szervezést igényel. Az igazán igényes urbexes nem riad vissza a kutatómunkától sem, örömét leli benne, hogy utána néz a célpontjának, és igyekszik feltárni az épület múltját és jelenét.
Számos kockázatot rejt egy ilyen kirándulás. Nem tudhatja, aki elsőként fedez fel egy helyszínt, mi várja ott. Bizonyos épületeket őrök, akár kutyás őrök védenek, másokat kamerák és mozgásérzékelők. Ha lebukik, nem csak a testi épségét kockáztatja, a pénztárcáját is. Aki ilyen helyre indul, beleléphet, belélegezhet veszélyes anyagokat, leszakadhat alatta vagy rá egy meglazult épületszerkezet, hajléktalan emberekkel kerülhet összetűzésbe, leeshet valahonnan, megharaphatja veszett róka, mely lakhelyéül szolgál az épület. Akik magányosan járnak, nagyobb kockázatot vállalnak, ezért – különösen a kezdőknek, – tapasztaltabb kísérőt érdemes keresnie.
A legkézenfekvőbb csoportosítási szempont a célpont szerinti. Nem csak lakóépületek tartoznak a funkciójukat vesztett építmények közé, lehetnek közintézmények, mint kórház, pszichiátria, iskola, óvoda, nagykövetség, de épp úgy lehet nem működő katonai létesítmény, laktanya, mozi, színház, vidámpark, ipari létesítmény, casino, éterem, hotel, óvóhely, pincerendszer, remíz, vagy akár egy egész szellemváros. Különleges helyszínekhez különleges felkészültségre van szükség. A hajóroncsokat csak a búvár urbexes tudja igazán „bejárni”, míg a hatalmas hangárakról készült lélegzetelállító fotókat csak egy ipari alpinista urbexes képes megörökíteni. Vannak ugyan mindenevők, de a többség érdeklődése mentén specializálódik. Aki kifejezetten a villák és kastélyok felfedezésében látja a szépséget és az izgalmat, hazánkban kifejezett aranybányára bukkan, ám aki elhagyatott, egész települések bejárására vágyik, hamar külföldi úticélok után kezd epekedni.
Mi az a sajátos, íratlan szabályrendszer, úgynevezett „etikai kódex”, amit a szubkultúra betart és tagjaitól megkövetel? A legfontosabb szabály mindenekelőtt a vandalizmus tilalma. Az igazi urbexes mindent úgy hagy, ahogy meglátta, haza csak képeken vagy videókon viszi a látottakat. A tevékenység underground jellege és a felmerülő lehetséges veszélyeknek köszönhetően nagy fokú bizalmat kíván az együtt útra indulóktól. Ez olyan szűrőként szolgál, ami tovább szűkíti a szubkultúra képviselőinek számát.
Az urbexezők sok mindenre figyelmek, amikor útra indulnak. Ezek az apróságok eleinte odafigyelést kívánnak, később rutinná válnak. Fontos a megfelelő ruha és a cipő megválasztása. Kényelmes, zárt, vastagabb talpú cipőt választanak, aminek a talpát nem szúrja át szilánk, törmelék. Sötét, kényelmes ruhát öltenek, amiben könnyen, ha kell, gyorsan és észrevétlen lehet mozogni. Bármilyen nesz, zaj, elinduló riasztó, észrevett kamera, mozgásérzékelő okot adhat a haladéktalan távozásra. Mind tudják, az elemlámpánál már csak a fejlámpa hasznosabb kiegészítő. Sosem indulnak el folyadék, élelem és teljesen feltöltött telefon nélkül. A veszélyekre tekintettel, jellemzően nem egyedül indul útra a talpasztalt urbexes sem. Ami megtörténhet, arra fel is kell készülni minden út előtt.
Más itthon ez a hobbi, mint külföldön. Az eltérést első sorban az emberek milyensége, tehát a társadalom kultúrája adja, valamint az épített múlt különbségei. A politika világa nem elválasztható ettől a témától, hiszen politikai döntések következményeiként találkozhatunk üresen tátongó, bezárt intézmények vagy tulajdonosuktól elvett, előbb közintézményi funkciót ellátó, majd magára hagyott, kifosztottan omladozó villák, kúriák és kastélyok történeteivel. Ezekből sokkal több van ország szerte, mint elsőre gondolnánk.
Részben kapcsolódó, mégis teljességgel különálló szubkultúra a graffitisek világa, akikkel sok a közös pont, ezért a kívülállók fejében könnyen összemosódhat a két csoport. Időnként ellentétek is akadhatnak a graffitisek és az urbexesek között, de nem ez a jellemző. A két csoportban közös az illegalitás, tehát az underground jelleg, ezért sodródnak képviselőik ugyan azokra az elhagyatott helyszínekre. Mivel vannak vandál emberek mindenhol, minden csoportban, és mivel az urbexes nagyobb tisztelettel tekint az épületekre, előfordulnak nézeteltérések, konfliktusok. Például, ha egy magát urbexesnek mondó rombol, kárt tesz, csúnyán nézhet rá a graffitis, de ugyan így, ha egy magát graffitisnek mondó igénytelen tegekkel tarkítja egy villa vagy kastély falait. Ezekből az esetekből lehetnek territórium konfliktusok, de alapvetően elismerik egymás hobbiját, sőt az urbex fotósok előszeretettel örökítenek meg művészi igényességű graffitiket az omladozó falakon.
Az urbex szubkultúrának tagjai részben sorsközösséget alkotnak, hiszen a tevékenységük illegális, ezért kénytelenek egymásra támaszkodni, mégis megvan a belső hierarchia és akadnak konfliktusok is. A hierarchiát több dolog is adhatja, ilyenek a tapasztalat, hogy az illető hány helyen járt és mióta űzi ezt a tevékenységet. A legtöbbekről kiderül rövid beszélgetés után, hogy nem ismerték még a urbex kifejezést – ami egy 2006-os dokumentumfilmhez köthető, lásd Urban Explorers (film)) –, amikor már ennek a tevékenységnek hódoltak. Felnéznek arra is a közösségen belül, aki nem sajnálja az időt és az energiát a kutatómunkára, aki akár a levéltáraktól sem riad vissza, hiszen ez az elhivatottságot és az épületek iránti alázatot bizonyítja. Nagyobb tisztelet övezi azokat is, akik izgalmas, igényes fotókat és/vagy videókat készítenek. A belső konfliktusok leggyakrabban a már említett „etikai kódex” be nem tartásából erednek. Akadnak, akik nem tartják tiszteletben a szabályokat a bejutáskor vagy az épületen belül. Aki kárt tesz, az urbex jó híre és ezzel a közösség ellen vét.
A hazai Facebook csoportok adják a legjobb kiindulási pontot az érdeklődőknek. Nem csak szemet gyönyörködtető fotókra lelhet itt az ember, hanem leírásokra, tanácsokra, tippekre, sőt új kapcsolatokra, bizalmas és izgalmas kalandokra is. A rutinos urbexező rákeres ezekben a csoportokban a kiszemelt helyszínre mielőtt útnak indul, hogy tájékozódjon az aktualitásokról. Aki azt gondolná, ez a hobbi csak az unatkozó, fővárosi fiatalokat érdekli és kizárólag férfiak űzik, a Facebook csoportokban meglepetésben lehet része.
Akiket eltántorít az illegalitás, mégis érdeklik urbex helyszínek, ők sem maradnak hoppon. Sokan kívülről nézik csak meg az épületeket és onnan fényképezik, nem mennek be. A legújabb módszer a drónok elterjedésével párhuzamosan örvend egyre nagyobb népszerűségnek. A drón lencséjén keresztül járnak végig egy helyszínt a legalitást betartó urbexesek, közben fotózzák és videózzák az épületet. Számos vezetett, csoportos bejáráson lehet manapság részt venni. Ezek célpontjai leggyakrabban pince rendszerek, villák, gyárak vagy óvóhelyek. Aki ilyen, legális útra indul, az se felejtse el, hogy ezek a szervezett utak is jellemzően úgy jöhettek létre, hogy a helyszín felfedezője egykor engedélyek nélkül lépett be.
A cikknek nem célja az illegális tevékenységekre való ösztönzés, csupán bemutató jelleggel bír.
Gonda Ágnes
