Újévi babonák és hiedelmek, amik nélkül nem is újév az új év

újévi babonák

Mi magyarok minden ünnephez és eseményhez tudunk legalább egy, de általában annál jóval több babonát, szokást vagy hiedelmet felsorakoztatni. Legyen szó ételekről, házimunkákról vagy egyéb tilalmakról, a babonákat szinte mindannyian ismerjük, de évről évre érdemes felfrissíteni a “tudást”, hogy még véletlenül se pártoljon el a szerencse mellőlünk az új évben.

Ha pedig nem vagyunk babonások, akkor csak azért, hogy mosolyogjunk egy jót azokon, akiknek feláll a szőr a hátukon, ha egy fekete macska átszalad az úton.

Ételek

Az ételekkel kapcsolatos babonákkal Dunát lehetne rekeszteni, de a gazdagságért és szerencséért mindent be kell vetni.

A malacsült az egyik legelterjedtebb újévi fogás, ugyanis úgy tartják, hogy a malac az orrával előre túr, ami a jövőbe mutat, és közben még képes a szerencsét is kifordítani a földből. Továbbá úgy tartják, hogy a malac kövérsége, zsírossága a jólétet is szimbolizálhatja.

A malaccal ellentétben az újévi babonák szerint a szárnyas húsok tiltólistások, ugyanis elrepülhetnek a szerencsével vagy elkaparhatják azt a földbe, így érdemes messzire elkerülni. Legalábbis, ha vastag pénztárcára vágyunk a következő évben.

A halakkal kapcsolatban ellentétes álláspontok születtek az évtizedek során, ugyanis sokan úgy gondolják, hogy a hal elúszik a szerencsével, míg mások azt vallják, hogy a halpikkely a pénzt szimbolizálja, így az a jó, ha sok van belőle.

Az ételek közül a kerekded bab, borsó és persze a lencse sem maradhat el, mivel minden apró szem a pénzt szimbolizálja. Utóbbit nem csak megehetjük a gazdagság reményében, de pénztárcánkba és nadrág zsebünkbe is érdemes bedugni, így még inkább gyarapítja vagyonunkat.

Étkezés során érdemes ügyelni, hogy lehetőleg ne fogyasszunk el mindent, ugyanis a tányéron hagyott falatok segítenek, hogy egész évben bőségesen jusson az asztalra harapnivaló.

Továbbá érdemes a kamrákat jól feltölteni élelmiszerekkel, ez bőséget hoz a házra. Ha azonban elszalasztjuk ezt a lehetőségét az egész esztendőben hiányát fogjuk érezni az alapanyagoknak.

Újévi cselekedetek

Január első napján szinte tilos kivinni a szemetet, ugyanis ezzel kidobjuk, mosással és teregetéssel pedig kimossuk és kirázzuk a szerencsénket. A nagytakarítást azonban intézzük még el az óévben, ugyanis a rendetlenség káoszt jelent az új évre nézve.

Az orvost se látogassuk meg, ha nem muszáj, ugyanis az egész éves betegséget hozhat a fejünkre. Jó egészségünkért arcunkat hideg vízzel kell megmosni vagy akár hideg vizes fürdőt kell venni, így szinte garantált a betegségek elkerülése. De ezt természetesen mi nem tanácsoljuk senkinek.

Továbbá kerüljük a veszekedést, ha nem akarunk haragban lenni az adott illetővel.

Babonák a világ körül

Ahány nép annyi szokás, így nem szabad csodálkozni, ha esetleg más országban töltve a szilvesztert, számunkra ismeretlen ​​szokásokkal találkozunk.

Például Portugáliában Spanyolországban és Kubában is 12 szem szőlővel vagy mazsolával várják az újévet. A szőlőszemek az év hónapjait szimbolizálják és a szemek édessége vagy esetleg savanyúsága jósolja meg, hogy mire számíthatunk az adott hónapban.

Amerikából induló szokás, de hazánkban is már gyakran találkozhatunk az újévi csók szokásával. Ha éjfélkor megcsókoljuk szerelmünket, a következő év is szerelemben úszva fog eltelni.

Az utazás szerelmeseinek érdemes a kolumbiaiak szokását követni. Szerintük ugyanis, ha éjfélkor üres bőrönddel körbesétálják a környéket, akkor az új évben nem lesz hiány az utazásból.

BÚÉK!

Valójában napestig tudnánk még sorolni a különböző újévi babonákat, de mindet betartani komoly kihívást jelentene. Akár hiszünk, akár nem a generációkról generációkra öröklődő hiedelmekben, egy biztos, egy kis lencse a zsebben sosem árthat.

Ha voltak számodra ismeretlen vagy furcsa szokások, amelyekről még sohasem hallottál, oszd meg ismerőseiddel is, nehogy valamely elmaradt szokás miatt legyen karcsú a pénztárcájuk!