Egy darab, ami alatt folyamatosan gondolkodnod kell. Nem választás kérdése, pörög az agyad, próbálsz rájönni, ki, mit, miért és a legfontosabb, hogyan. Vajon sikerül felmenteni az eleve ártatlannak elfogadott vádlottat? Vagy a híres védőügyvéd, Sir Wilfrid Robarts kudarcot vall? És miért perdöntő jelentőségű a vád utolsó tanújának vallomása? Kiválóan adagolt feszültség, fanyar humor és Kern András zseniális játéka egy háromfelvonásos Agatha Christie darabban.
A Játékszín 2020. február 8-án mutatta be A vád tanúja című krimit Simon Kornél rendezésében. Az első dolog, ami felkeltette az érdeklődésemet, a messzemenően igényes és figyelemfelkeltő plakát. Aztán kiderült, hogy a darabot különleges alkalmakkor a Fővárosi Törvényszéken is játsszák – megteremtve a tökéletes környezetet. A szereposztás mesteri, kisebb szerepekben is olyan nevek tűnnek fel, mint Szerednyey Béla, Kerekes József vagy Zsurzs Kati.
A vád tanúja nem egy tipikus Agatha Christie krimi, hiszen nem a gyilkosság felgöngyölítését, hanem a tárgyalást követhetjük nyomon. Viszont a darab felépítése, a karakterek, a motivációk és a sok csavar a krimi királynőjének remekeit idézi.
Nehéz megállapítani, ki a történet valódi főhőse. A sztori dióhéjban annyi, hogy egy fiatalembert gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak, de váltig állítja, ártatlan. Az alibijét egyedül a felesége tudja igazolni, és a fiatalember szerint nem vitás, hogy a nő az ő pártját fogja majd. A fiatalember ügyét elvállalja az egyik legkiválóbb angol védőügyvéd, aki hisz is védence ártatlanságában. És elkezdődik a tárgyalás.
Főhősként foghatjuk fel Leonard Vole-t, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak, és aki naiv, gyermeteg, nem túl okos – elsőre legalábbis. Az ő történetét meséli el a darab, a tét is számára a legnagyobb: élet vagy halál. Szintén lehet főhős Leonard felesége, a német származású Christine, hiszen a címszereplő, azaz a vád tanúja ő maga. És ezzel nem is árulok el nagy meglepetést. Christine hideg, kimért, gőgös és gyönyörű – vagy annak tűnik.
És a harmadik esélyes főhős Sir Wilfrid, a védőügyvéd, akinek a szemszögéből végigkísérjük az eseményeket. Sir Wilfrid egy szívrohamból lábadozik, csökönyös, kíváncsi és átmegy a falakon. Kern András általi megformálása számomra tökéletes volt. Mintha Columbot, a Hazudj, ha tudsz! Dr. Lightman-jét, dr. House-t és dr. Kardost vegyítette volna. Sir Wilfrid kicsit lassú, de hatásos, elmélázó, ravasz, emberi, a helyén van a szíve, jó a humora, fáradhatatlan, szenvedélyes. Olyan karakter, aki megmarad a nézőben. A másik kettőről ugyanez nem mondható el. Vole a történet eszköze, Christine-t szintén kötelező elemnek éreztem, Lévay Viktória játéka nem felemelte a karaktert, hanem egysíkúvá tette. Ez természetesen lehet tudatos rendezői húzás is.
A történet a végén felgyorsul, leleplezések és megdöbbenések váltják egymást. Csoda, hogy Sir Wilfrid nem kap újabb szívrohamot. A sok csavar közt szerencsére nem veszik el a lényeg, és a néző olyan befejezést kap, amilyenre az első felvonás alatt biztosan nem számít.
A darab néhol talán túl hatásvadász és szájbarágós, úgy gondolom, Agatha Christie feszültségkeltése és mesteri adagolása mellé a fény- és hanghatások nem feltétlenül szükségesek. Ugyanakkor nagyon izgalmas, hogy egy egész felvonáson keresztül a néző is szereplővé válik, úgy érzi, súlya van a darab szempontjából.
A jegyvásárlás előtt érdemes tájékozódni, a darab három felvonásos, három óra tizenöt perc két szünettel. Mondjuk, az egyetlen, amit én a végén sajnáltam, hogy nem tartott tovább. Szívesen töltöttem volna több időt Kern András Sir Wilfrid-jével, akivel szerintem Agatha Christie is maradéktalanul elégedett lenne.
