Mindenkinek van titka és minden párkapcsolat elcseszett – Színházkritika a Teljesen idegenek című darabról

Vegyünk egy rendkívül hétköznapi szituációt: egy baráti társaság összejön egy vacsorára. Összeszokott csapat, régóta ismerik egymást. Adjunk ehhez egy játékot: kiteszik a telefonjaikat az asztalra, és mindent, ami a vacsora alatt azokra érkezik, hangosan felolvasnak, illetve csak kihangosítva telefonálnak. Hamar kiderül, hogy a barátok, a házaspárok mégsem tudnak mindent a másikról. És mindenki rejteget valamit.

A történet sokaknak ismerős lehet, hiszen egy olasz (Teljesen idegenek) és egy magyar film (BÚÉK) is feldolgozta. A darabot Paolo Genovese jegyzi, és itthon a Játékszínben fut keserédes komédiaként. Ez a behatárolás nagy segítség, mert a nézők előre tudják, hogy nem egész előadás alatt kell tornáztatni a rekeszizmokat. A felütés megadja az alaphangot, azt a valóban keserédes ízt, ami aztán végigkíséri az egész művet.

Forrás: jatekszin.hu

Eva (Martinovics Dorina) és Rocco (Kolovratnik Krisztián) látja vendégül a barátait. Carlotta-t (Lévay Viktória) és Lele-t (Debreczeny Csaba), akik kvázi nyílt titokként kezelik, hogy a házasságuk válságba került. Hivatalos még Bianca (Erdélyi Tímea) és Cosimo (Makranczi Zalán), a friss házasok, illetve Peppe (Nagy Sándor), a megrögzött szingli, aki a várakozásokkal ellentétben nem hozza magával új párját.

Ez a sztori nem akar nagy lenni, nem akar egyetemes igazságokat megfogalmazni, nem kritizálja a társadalmat, inkább a párkapcsolatoknak és a barátság intézményének tart tükröt. Heten ülnek egy asztal körül, esznek, néha kimennek az erkélyre megcsodálni a holdfogyatkozást. A tér tehát viszonylag zárt, egy konyha a világ, amiben minden a feje tetejére áll, és kiderül, mindenkinek van titka. A kapcsolatok foszladozni kezdenek vagy teljesen összetörnek, a karakterek kifordulnak önmagukból, meghazudtolják magukat, és ebből a helyzetből, amibe a telefonjaik miatt kerültek, nincs feloldozás. Túl keményen írja felül a valóságukat a vacsora, semmi nem lesz olyan, mint azelőtt.

Forrás: jatekszin.hu

A darab és a színészek játéka is teljesen természetes. A színészek annyira belesimulnak a darab közegébe, hogy néha úgy tűnik, nem is a színpadon vannak, hanem ez az életük. A poénokat nem kifelé mondják, egyikkel sem az a cél, hogy a nézőt nevetésre bírják, hanem egymást cukkolják, húzzák. Emiatt a természetesség miatt lesz az egész előadás életszagú. A maga egyszerűségében, sebezhetőségében mindegyik karakter szerethető és elítélhető egyszerre. Hétköznapi emberek hétköznapi problémákkal és hétköznapi bűnökkel. Azt mutatják meg, milyen egy párkapcsolat csupaszon, körítés nélkül, és nem azt, milyennek kellene lennie.

És talán pont ez az egyetlen gyengesége is a darabnak. A telefonos játék során mindössze két olyan eltitkolt tény derül ki, ami nem a párkapcsolati szálhoz fűződik. A történet dugig van megcsalással, féltékenységgel, hazugságokkal, a házasságok közül egyik sem működik, egyik sem igazi, és végső tanúságként az vonható le, hogy minden párkapcsolat elcseszett, halálra van ítélve, és valamelyik fél úgyis kikacsint. Apró remény csillan csupán a darab végén, nem elég ahhoz, hogy ezt a negatív érzést ellensúlyozza.

Spoiler következik. Számomra a darabnak két csúcspontja volt, mindkettő a meleg karakterhez kapcsolódik. Az egyik, amikor egy gyors telefoncsere miatt Peppe helyett Lele-ről hiszik azt a többiek, hogy homoszexuális. Kiborulnak, a tapintat, a megértés legkisebb jele nélkül állnak hozzá. Cosimo akad ki a legjobban, ordítva vonja kérdőre Lele-t, miért nem mondta ezt el nekik előbb, hogy tehette, és a végén egy erőteljes köcsög is elhangzik. Ezt a durva kirohanást mindenki elítéli, de senki nem védi meg Lele-t. A másik csúcs az, amikor Peppe bevallja, valójában ő a meleg, és azért nem említette soha, mert sejtette, hogyan állnának hozzá a barátai, és igaza lett. Ezek után tekintheti-e őket a barátainak? Az ő visszafogott, ám annál mélyebb fellépése jelentette azt a katarzist, amire az egész darab alatt vártunk. A többi titok már-már nyilvánvaló volt, számítani lehetett rájuk, csak az volt a kérdés, mikor kerül pont a végükre, mikor kerekednek ki teljesen. A Peppe szexuális orientációjára adott reakciók a társadalom állapotát mutatják. Az összetartó barátok, akik együtt nőttek fel, pillanatok alatt teljesen idegenekké válnak. Spoiler vége.

Forrás: jatekszin.hu

A mérleg nyelve billen el a darabban, hiszen az embereknek a szerelmes, szexuális titkokon kívül számos egyéb rejtegetnivalója akadhat, amik ugyanolyan érdekessé tennék a sztorit, és nem keltenék a nézőben azt az érzést, hogy a házasság és a barátság intézménye egy nagy kudarc.