Kulturált szórakozás a városban: milyen illemszabályokra illik figyelni?

A kulturált szórakozáshoz elengedhetetlen bizonyos illemszabályok betartása. Nem kell túlmisztifikálnod ezeket a szabályokat, a legegyszerűbb, ha úgy viselkedsz, ahogy azt másoktól is elvárnád. Hogy éppen hogyan illik viselkedni, az nagymértékben függ attól, hogy éppen hol szórakozol. Nézzünk néhány általános ajánlást!

Ebben a cikkben elsősorban a városi szórakozásról beszélünk. Ugyan az illemszabályok nagyja működik mindkét esetben, előfordulhat, hogy egyes viselkedési formák vidéken nem megszokottak. Ez elsősorban abból következik, hogy vidéken általában kisebb közösségekről beszélünk, és ezért a városi távolságtartó viselkedés nem feltétlenül helyes.

Általános kedvesség

Szórakozás közben is érvényes a szabály, miszerint igyekezned kell mindenkivel kedvesnek lenni. Persze ne arra gondolj, hogy mindenkit üdvözölnöd kell és fennkölt beszélgetések formájában kell a lehető legkellemesebb környezetet biztosítanod a szórakozóhely összes vendége számára. Ez sokkal inkább arra vonatkozik, hogy ha valakivel szóba elegyedsz, akkor igyekezz minél kedvesebb és udvariasabb lenni. Senki sem szereti a faragatlan embereket, főleg nem szórakozás közben.

Feltehetőleg, ha elmész valahova szórakozni, akkor azért vagy ott, hogy jól érezd magad, úgyhogy semmiképpen se viselkedj úgy, mintha egy 12 órás műszak végén járnál. Legyél nyitott a kezdeményezésekre, ismerj meg új embereket! Ha pedig nincs kedved vagy időd társalogni, akkor igyekezz a lehető legudvariasabban elhárítani az ilyesfajta kezdeményezéseket.

Megfelelő öltözködés

Mérlegeld, hogy milyen eseményre mész, és ennek megfelelően öltözz fel. Vannak olyan helyek, ahová ingben, öltönyben illik érezni. Ilyen például egy színházi előadás vagy egy komolyzenei koncert. Más típusú eseményekre a farmer-póló kombináció illik. Ha például moziba vagy egy könnyűzenei koncertre mész ez az ideális megjelenés.

Persze semmi sincs kőbe vésve, a szabályokat egy bizonyos szintig a saját ízlésedhez igazíthatod, de figyelj rá, hogy ne lépj át a józanság határain.

Legyen kényelmes melletted

Itt a kényelmet ne szó szerint értsd. A kényelem, vagy inkább kellemes társaság, arra vonatkozik, hogy ne érezzék magukat rosszul melletted az emberek. Ha például egy szórakozóhelyen le szeretnél szólítani valakit, azt nyugodtan megteheted. Amennyiben az illető nem nyitott erre, vagy láthatóan távolodna, akkor nem szabad tovább próbálkozni. Mondd, hogy „Semmi gond!” és hagyd el a beszélgetést.

Ez mindkét irányban érvényes. Az egyértelmű, hogy mikor egy férfi „nyomul” egy nő irányába, az ma már sokszor elég kellemetlen helyzeteket szül. Azonban ennek a fordítottja is igaz, mert a férfiakat is lehet hasonlóan kellemetlen helyzetbe hozni. Sőt, az ő esetükben a hárítás sokkal nehezebb, mert már-már elvárás, hogy az ilyen lehetőségeket udvariasan kell kezelni. A legegyszerűbb, ha senkit sem kényszerítesz olyan helyzetbe, ahol te sem akarnál lenni.

Hogyan ismerkedj?

A kellemes környezet kialakítása olyan egyszerű dolgokkal is elérhető, mint például, hogy hagysz „menekülési útvonalat.” Ezt értsd úgy, hogy például nem minden asztalnál lehet az egyik oldalon jól elhagyni az asztalt. Ha te szeretnéd magadat megnyugtatni vagy azt szeretnéd, hogy a másik fél ne érezze magát feszélyezve, akkor eszerint válaszd a falhoz közeli helyet. Meg fogod látni, hogy az a személy, aki még bizonytalan, de nem érzi magát beszorítva, az sokkal elégedettebb lesz.

Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor csak kérdezd meg, hogy a másik fél hova szeretne ülni. Önmagában a tudat, hogy könnyen fel tudtok állni, ha valami nem tetszik, már biztonságérzetet fog teremteni.

Az út veszélyes

Kicsit elavult és régimódi szabály, ugyanakkor a városban, főleg az éjszakában akár még hasznos is lehet. Alapvetően az autóút közelében sok veszély leselkedhet. Bármikor rosszul parkolhat egy autó vagy történhet valami baleset. Ebből kifolyólag a járda veszélyesebb fele mindig az, amelyik közevetlenül az út mellett van. Ma már az ritkán fordulnak elő ilyen és ehhez hasonló esetek, de ettől még jobb óvatosnak lenni és kedvesen a falhoz közelebb ösztönözni a másikat is. Lényeg a lényeg, hogy mivel a járda út felőli oldal a veszélyesebb, ezért a férfinak illik ezen az oldalon mennie. Persze ezt se kell túlzásba vinni, nem kell minden kanyarnál szlalomozni! De előfordulhatnak olyan esetek, ahol hasznos lehet emlékezni erre az illemszabályra – már csak azért is, mert a legtöbb lányt le lehet nyűgözni azzal, milyen figyelmes vagy!

Sosem szabad balhézni

Alapvetően szórakozás közben előfordulhat, hogy beléd kötnek, vagy véletlenül nekimész valakinek, és az illető túlreagálja a helyzetet. Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, hogy igyekszel kikeveredni a szituációból. Minden önvédelmi képzésen az első dolog, amit megtanítanak, hogy első a futás, és csak akkor van harc, ha nem lehet futni. Amennyiben te vagy a hibás, csak kérj elnézést és igyekezz csillapítani a feszültséget. Amennyiben beléd kötnek már nehezebb a szituáció. Ilyenkor nem sokat tehetsz, legfeljebb megpróbálhatsz nem figyelni, vagy megpróbálhatsz elmenni a helyszínről. Akármilyen is legyen a helyzet, mindig a feszkó csillapítására kell törekedned.

Ne akarj tovább maradni, mint kellene, és ne jelenj meg váratlanul!

Nincs is rosszabb, mikor valaki úgy akar tovább maradni, hogy a vendéglátónak ez láthatóan kellemetlenséget okoz. Amennyiben zár a szórakozóhely, étterem vagy a barátod, aki áthívott már láthatóan mást csinálna, akkor inkább menj el. Különben is, ha úgy akarsz ott maradni valahol szórakozni, ahol nem látnak szívesen, már nem fogod jól érezni magad.

A mai világban szintén elég kellemetlen lehet, ha valaki váratlanul megjelenik. Soha ne menj senkihez úgy, hogy nem szólsz neki előre. Ha véletlenül úgy adódik, hogy van egy kis időd, és meglátogatnál egy régi barátot, mindenképpen hívd fel előtte, és kérdezd meg, hogy ráér-e.

Illik ajándékot vinni

Amennyiben valakihez átmész, akkor ne felejts el vinni valamit – például egy üveg italt. Ezzel gyakorlatilag meghálálod a vendéglátást, illetve te is hozzájárulsz. Természetesen nem kell minden találkozóra ajándékot vinni, kivétel persze, ha különleges alkalomról van szó. Ugyanakkor egy klubba nem kell, hogy ajándékot vigyél, ott elég, ha illendően viselkedsz!

Ne legyél a telefonoddal elfoglalva!

A mai világ elengedhetetlen része a telefon, de társaságban semmilyen körülmények között nem illik elővenni. Ezzel azt sugallod, hogy unalmas a társaság, vagy azt, hogy a telefonod fontosabb, mint a barátaid. Természetesen egy fotó erejéig, vagy megmutatni valamit, arra elő lehet venni, de utána vágd is zsebre! Ha valami fontos üzenetet kapsz vagy fontos hívásod van, akkor kérj elnézést és fogd rövidre. És soha ne rakd a telefont az asztalra!

Nem mindegy, hogy hol vagy

Az illemszabályok kultúrától függően változnak. Ami itthon elfogadható az nem biztos, hogy máshol is az, sőt, előfordulhat, hogy még kifejezetten sértő is. Bármilyen nagyobb városba mész a világ bármely táján, ne felejts el tájékozódni a helyi illemszabályokról. A szórakozás esetében ez kifejezetten érvényes. Gondolj csak a jattolásra az Egyesült Államokban; míg itthon jattot akkor adsz, ha teljesen meg vagy elégedve a kiszolgálással, addig az Egyesült Államokban kifejezett sértés nem adni borravalót. Ezzel szemben több ázsiai országban borravalót adni sértés. Ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy éppen hol vagy!

Most, hogy már tudod miként kell viselkedned, eljött az idő, hogy jól érezd magad! Természetesen illendő módon:)

Kép forrása: Unsplash