Szerintem az ember addig nem tudja igazán értékelni az otthon ízét, amíg el nem hagyja a családi fészket. Velem ez történt. A honvágy egyik jele az volt, hogy elkezdtem iszonyatos módon hiányolni a házi kosztot. Tudjátok, megvan az otthonnak az a tipikus íze. Engem ez az érzés inspirált, hogy megcsináljam ezt az ételt. Fogadjátok szeretettel.
Figyelmet igényel, szóval nincs közben sorozatozás.
Hozzávalók
Elkészítési idő: 1,5 – 2 óra
5 főre:
- 1 kg krumpli
- 400 gr liszt
- só, bors
- 1 kk szerecsendió
- 3 dl tejföl
- 1 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek kacsazsír
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 5 db paprika
- 3 db paradicsom
- 2 ek paradicsomsűrítmény
- 1 ek paprika
- 1 tk füstölt paprika
- 1 rúd (pulyka)kolbász
- fél csokor petrezselyem
Elkészítés
1.
A krumplikat megpucoljuk, majd kockára vágjuk. Felöntjük vízzel, de épp annyival, hogy ellepje, sőt az a legjobb, ha a tetején lévő kockák kilógnak. A vizet sózzuk, majd teljesen puhára főzzük. Nyugodtan főzzétek túl, mert akkor lesz jó.
2.
Ha megfőtt a krumplink, akkor úgy ahogy van, a főzőlével együtt, hozzáöntjük a liszt egy részét, sózzuk, borsozzuk és a szerecsendiót is hozzáadjuk. Elkezdjük keverni. Ehhez kell erő és kitartás, de higyjétek el megéri. Szépen lassan hozzáöntjük a liszt maradék részét is. A végén egy ragacsos, nehezen keverhető masszát kell kapnunk.
3.
Előveszünk egy serpenyőt, amiben a dödölléket fogjuk kisütni. A kacsazsírt a serpenyőbe dobjuk, majd ha már elég forró, akkor a kanállal kiszaggatott dödöllét is beletesszük. Nagyjából oldalanként 2-2 percet kell sütni. Akkor jó, ha a külseje már annyira megpirult, hogy ropogós. Ha ez kész, akkor a dödölléket egy tányérra tesszük.
4.
Pihenésképpen belekeverjük a zúzott fokhagymát a tejfölbe.
5.
Következő lépés a lecsó elkészítése, de előtte elkészítjük a pirított kolbász karikákat. Innentől fogva egyetlenegy edényt fogunk használni. Olyan serpenyőt válasszunk, amit utána a sütőbe is be tudunk tenni. Az én választásom egy öntöttvas serpenyőre esett.
Ismét egy kevés zsiradékot teszünk az edénybe, majd rádobjuk a vékony szeletekre vágott kolbászokat. Pár perc alatt megpirul és ropogós lesz. Itt ezzel a folyamattal készen is vagyunk.
6.
A lecsóhoz felvágjuk a hagymát, paprikát paradicsomot. A serpenyőben, ugyanabban amiben a kolbászt pirítottuk, elkezdjük dinsztelni a hagymát, majd hozzáadjuk a paprikát, pár perc múlva pedig a paradicsomot is. Nagyjából 5 perc múlva beletesszük a fűszerpaprikát és a füstölt paprikát is, majd végezetül a paradicsomsűrítményt. Sózzuk, borsozzuk.
Úgy gondolom, hogy akkor jó a lecsó, ha közepes lángon legalább egy 15-20 percet adunk neki, hogy szépen megfonnyadjanak a zöldségek és összeérjenek az ízek.
7.
A lecsó készítése közben a sütőt beállítjuk 180 fokra és amint készen van a lecsónk, rátesszük a már kisütött dödölléket és 20 percre a sütőbe tesszük.
8.
Ezután már készen is van a csodálatos ételünk, amire tálalás előtt rászórjuk a kolbászokat, egy kis petrezselymet és rakunk a tejfölből is. Ezt nevezem az otthon ízének. Próbáljátok ki és nosztalgiázzatok egy kicsit a gondtalan gyermekkorról.