Mindössze egyszer voltam a Hungaroringen, 2014-ben, amikor is a kedvenc versenyzőm még az időmérő edzés legelső szakaszából is képtelen volt továbbjutni, így 10 perc után kiszállt, a 17. helyre kvalifikálta magát. Maradandó élmény volt. Ehhez a szurkolói eufóriához persze egyáltalán nem lett volna szükséges élőben kilátogatni a versenyre, Kimi Räikkönen ugyanígy elkényeztetett volna a TV előtt is.
Volt azonban néhány dolog, amitől teljesen hanyatt dobtam magam. Nagyon hangos volt, megdöbbentően hangos. Mindezt úgy, hogy az volt az első szezon az úgynevezett turbó-hibrid érából (V6-os motorokkal), amelyek már jóval kevesebb decibellel szóltak V8-as elődeiknél. Összehasonlítási alapom nincs ugyan, de ezt megelőzően kétlem, hogy füldugó nélkül végig lehetett volna nézni egy versenyt a lelátóról. A hangok mellett a szagokra figyeltem fel először. Az üzemanyag és az égett gumi szaga meglepően erőteljes. Ez persze szinte minden motorsport velejárója, viszont mivel a képernyőn ez a hatás egyáltalán nem tud átjönni, teljességgel meglepett az az intenzitás, amivel a pálya mellett fogadott. Ha egy versenyző kockásra fékezett egy gumit a kanyar előtt azt még 10 perc múlva is érezni lehetett. Ugyanígy amikor Lewis Hamilton autója épp a mi szektorunk előtt füstölt el, percekig ott maradt a füst és a vele járó szag is. Egyáltalán nem jön át az sem a képernyőkről, hogy mennyire nagy a szintkülönbség a pályán. Persze TV-ben is látszik, hogy vannak emelkedők meg lejtők, de olyan gyorsan átmennek rajta, szinte fel sem tűnik. Biciklizni viszont nem biztos, hogy a legkellemesebb időtöltés lenne azokon a dombokon felfelé.
Talán a legnagyobb különbség és a legnagyobb csalódás azonban az volt, hogy mennyire nem ilyennek képzeltem magát a helyszínt, a lelátókat, az épített környezetet egy Forma-1-es versenypályán. Maga a vonalvezetés egyébként talán az egyik legrosszabb az egész versenynaptárban, nagyon rövidek az egyenesek, ebből adódóan előzni szinte egyáltalán nem lehet, ami (esős idő kivételével) rendre unalmas versenyekhez vezet. Ezen felül szimulátorban sem különösen élvezetes a Hungaroringen vezetni (bár ez az én szubjektív véleményem). Összességében, mint versenyhelyszín egyáltalán nem áll közel a szívemhez. Viszont ezen a helyszínen 1986 óta folyamatosan rendeznek versenyt, akkor valamit mégiscsak tudhat. Nos, a lelátók állapotán ez pontosan látszott. Mármint, hogy 1986 óta hozzájuk sem nyúlt senki. Nagy naivan egy modern, világszínvonalú létesítményre számítottam, mivel a képernyőkön nagyjából (persze madártávlatból) ez köszön vissza. A valóság ezzel szemben sokkal inkább a bontás előtti Puskást idézte fel bennem a foszladozó beton lépcsőktől elkezdve a valaha piros, de inkább már rózsaszínre fakult műanyag székeken át a korlátokról pattogó festékig, szinte minden elemében. Egy alapos felújítást bizony elbírna az Autóversenyzés Magyar Mekkája, különösen azok a részei amelyeket a kamerák nem mutatnak. Amit mutatnak ugyanis, azzal minden rendben: kifogástalan, tükörsima aszfalt, versenyautók, teli lelátók (jó messziről persze).
Időről időre pedig kivételesen izgalmas, sporttörténelmi eseményekkel is megörvendeztetett minket a Hungaroring. Olyan legendás bajnokok is nálunk szerezték első futamgyőzelmüket, mint Damon Hill, Fernando Alonso és Jenson Button, a kevésbé sikeres Heikki Kovalainen pedig nálunk szerezte egyetlen győzelmét. Max Verstappen nálunk szerezte első pole pozícióját tavaly, Schumacher pedig nálunk nyerte meg a világbajnoki címet 2001-ben. Szegény Felipe Massát nálunk vágta fejbe egy rugó, majd nálunk hajtották végre rajta az életmentő műtétet is, ami után fél évvel vissza tudott térni.
Ezen a hétvégén a 35. magyar nagydíjat rendezik meg – rendhagyó módon nézők nélkül. Tekintve, hogy a Forma-1 70. szezonja az idei, a magyar helyszín az eddigi kiírások felében állandó helyszíne volt a világ legszínvonalasabb, legrangosabb, leggyorsabb versenysorozatának. Erre pedig a Hungaroring minden hibája és hiányossága ellenére jogosan lehet büszke minden magyar Forma-1 rajongó.
Nedók Bálint
Borítókép: f1-fansite.com
